
Percekre megszakadt a meccs, dráma a Fradi-Ludogorec meccs végén a pályán kívül az utolsó percekben
Olvass tovább...


A mérkőzés után derült ki, hogy bizony nagyon kemény ellenfél vár a Fradira a legjobb 16 között.
Sokan várták Magyarországon a csütörtököt, hiszen ezen a napon a Ferencváros hazai pályán csapott össze a bolgár bajnok Ludogoreccel, azzal a csapattal, amelyikkel már negyedszer csapott össze az FTC a nemzetközi porondon a 2025/26-os szezonban. A Ludogorec csak egyszer tudott győzni, ám éppen az Európa-liga kieséses szakaszában az előző héten.
ám volt már 3:1 is, de VAR-ozás után kiderült, hogy les előzte meg a szituációt. Az FTC idegenben rengeteg helyzetet puskázott el, a Ludogorec pedig szinte minden helyzetéből betalált.

Olvass tovább...
A Fradi a minimális vereség tudatában lépett pályára a Groupama Arénáan, és már a meccs elején megszerezték a magyar zöld-fehérek a vezetést. Az első félidőben sikerült duplázni az előnyt, a második félidőben pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A második félidőben is több helyzetet alakított ki az FTC,
ám a bolgároknak azért volt helyzetük.
Az utolsó percben néhány percre meg is állt a meccs, hiszen volt egy nagyon érdekes szituáció a meccs hajrájában, amiért járhatott volna a tizenegyes a bolgároknak. A szabálytalanság meg is történt, ám ezt les előzte meg, így a büntető nem járt. A hétperces hosszabbítás után pedig a Fradi játékosai ünnepelhettek a szurkolótábor előtt.
Már azt is lehet tudni, hogy a Ferencváros ellenfele biztos, hogy portugál csapat lesz a legjobb 16 között az Európa-ligában, a Porto vagy a Braga. Előbbi vezeti a portugál bajnokságot, míg az utóbbi negyedik helyen áll Európa egyik topligájában.
Nagyon úgy tűnik, és a közvetítés alatt is ez hangzott el, hogy most hangzott fel először Robbie Keane éltetése olyan formában a stadionban, hogy "Robbie". Zúgott a lelátó.
A mérkőzés után pedig többen is gratuláltak a Fradinak, így Hrutka János, a Fradi legendás labdarúgója is az elsők között volt, mint írta:
"Mindig egy lépéssel/lépcsőfokkal feljebb. Gratuláció, Ferencváros!"
Íme a mérkőzés góljai:

Olvass tovább...