
Kizárták Varga Barnabást és az AEK-et a Bajnokok Ligájából, ezért kár volt faképnél hagyni a Fradit
Olvass tovább...


Drámai befejezést hozott a meccs, a Ferencváros-Ludogorec meccs az Európa-ligában.
A legjobb 16 közé jutás volt a tét Budapesten csütörtök este, a Ferencváros stadionjában a Ludogorec csapata volt az FTC vendége, a meccs pedig úgy kezdődött, mint egy álom, hiszen a Ferencváros már a meccs legelején vezetéshez jutott, ez pedig azt is jelentette rögtön, hogy a csapat bizony azonnal le is dolgozta a hátrányát.
Majd jött még az első félidőben a következő gól, és már előnybe is került a Fradi, a második félidőre tehát úgy mehettek ki a fővárosi zöld-fehérek, hogy bizony, meg kellett csak tartani az eredményt. A második etapja a meccsnek rengeteg Fradi-helyzettel kezdődött, még egy kapufáig is eljutott a Fradi, ám gól nem született már.

Olvass tovább...
A Ludogorec is próbálkozott, Grófnak kellett védenie a meccs második etapjában sokat. A meccs egyik legvitatottabb pontján már az utolsó percbekben majdnem tizenegyest kapott a Ludogorec, hiszen buktatták a bolgár játékost a 16-oson belül.
Percekre megszakadt a mérkőzés, hosszú VAR-ozás következett és végül kiderült, hogy a buktatást egy leshelyzet előzte meg, így nem lett tizenegyes. Pedig sokaknak meghűlt az ereiben a vér, amikor a bíró kiment a partvonal mellé, hogy visszanézze az esetet.
A Ludogorec játékosai nem vették be a magyar kapus kapuját, nem sikerült gólt lőnie a Ludogorec-nek a második félidőben sem, így maradt a 2:0-ás magyar győzelem, a Ferencváros pedig történelmi tette hajtott végre, és bejutott az Európa-liga legjobb 16 csapata közé.
Pedig Hajdú B. István az utolsó percek felívelgetős játéka közben már megjegyezte azt is, amitől egy országnak voltak rémálmai napokig:
"Kicsit olyan magyar-ír jellege van"
Ám nem ez következett, nyert és továbbjutott a Fradi végül. A végeredmény 2:0 lett.
A Braga vagy a Porto lehet a Ferencváros következő ellenfele az Európa-ligában a legjobb 16 között.
Na, de igaza lett a szuperszámítógépnek a meccs végeredményét illetően? Megdöbbentő a válasz:

Olvass tovább...