
Szoboszlai edzője egyetlen szóval reagált, a közmédia magyar riportere kiakasztotta Arne Slotot
Olvass tovább...


Mindketten nagyot hibáztak szombaton, mindenki az egyiptomi megváltót várja vissza a keretbe.
Szinte elképesztően hangzik, ha azt mondjuk, hogy egy klubnál válság van, miközben az adott csapat már tizenkét mérkőzés óta veretlen. Pedig így van. A Liverpool FC november vége óta hat-hat győzelmet és döntetlent ért el tétmérkőzéseken. A Vörösök azonban képtelenek igazi átütő erőt vinni a játékukba, és továbbra sem fest úgy a formájuk, hogy ebben az idényben kegyetlen trófeahalmozásba kezdenének. Pedig az Arne Slot vezette Liverpool a Premier League címvédője.

Olvass tovább...
Ugyan a bajnoki szezon még viszonylag jól kezdte a nyáron szinte teljesen átalakult Liverpool, de a megfiatalított és összeszokatlan keretről hamar kiderült, hogy nem topfavorit. Pár hét alatt egészen a középmezőnyig süllyedt vissza az együttes, és egyelőre az is kérdéses, hogy a legjobb négy közé odaérnek-e majd a végelszámoláskor. Ez azért is fontos, mert a TOP4 jelenti az automatikus Bajnokok Ligája-indulást a következő ősszel.
Furcsa kettősség a Liverpool eredménysora, lévén szépen építik a veretlenségi szériájukat, valamint időközben kinevelték a világ egyik legjobb univerzális középpályását, Szoboszlai Dominiket. A magyar válogatott csapatkapitánya immár Liverpoolban is frontembernek számít. Egyrészt az arcával bármit el lehet adni, másrészt a teljesítménye soha nem látott plafonokat verdes. Ám Szoboszlai sem gép, ő is képes a hibákra. Ezen a héten kétszer is vétkezett, ami végül több-kevesebb gondot jelentett a csapat számára.

Olvass tovább...
A 25 éves Szoboszlai előbb hétfőn, a kupameccsen hozott össze egy gólt az ellenfélnek, majd szombaton a Burnley ellen vétkezett. Dom kihagyott büntetővel iratkozott fel a statisztikák közé már az első félidőben, 0-0-s állásnál. Utólag persze könnyű okoskodni, de az 1-1-es döntetlennel záruló találkozón akár nyerőember is lehetett volna a szokás szerint végig zakatoló magyar légiós. Szoboszlai egy jogosan megítélt büntetőt elemi erővel akart bevágni, ám a lövése a felsőlécen csattant, és vágódott vissza a mezőnybe.
A szurkolók pedig még inkább. Az emlegetett legyőzhetetlenségük ellenére nem látnak fantáziát Slot mester rendszerében a szurkolók, és egyre többen és hangosabban mondják ki: "Ebből elég volt!. Ám a vezetőség egyelőre türelmes, és nem feltétlenül ad egy hangos kisebbség szavára. Akik közül már egyre többen mondják azt is, hogy mivel mostanság tényleg egyre jobb a középpályán Florian Wirtz, ideje lenne máris eladni Szoboszlait. Ha már a Real Madridnál állítólag szívesen látnák is.
A magyar kommentátor megfejtette Szoboszlai hibájának okát: