promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Pánik a Fradinál, Dárdai Pál hazatérése ronthatta el Robbie Keane karácsonyát, és most még rosszabb hír érkezett

Pánik a Fradinál, Dárdai Pál hazatérése ronthatta el Robbie Keane karácsonyát, és most még rosszabb hír érkezett

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Olaszországban írtak nagyon durvát a Ferencvárosról, veszélyben az NBI-es bajnok szezonja.

Kifejezetten nem ég annyira a ház a bajnoki címvédő Ferencváros számára, mint egy évvel ezelőtt, még sincs feltétlenül könnyű helyzetben a fővárosi gárda. A zöld-fehérek ugyanis most sem vezetik a tabellát a téli szünetben, mégsem akkor a hátrányuk, mint tavaly ilyenkor. Akkor a Puskás Akadémia kis túlzással szinte utcahosszal vezetett, és Robbie Keanenek csak a nemzetközi szereplés beáldozásával sikerült tavasz végére az élre lökni a Fradit. És ha már az ír edzőnél járunk: tavaly ilyenkor attól volt hangos a magyar sportsajtó, hogy lelépett az Üllői útról az akkori vezetőedző, Pascal Jansen. 

A New Yorkba igazolt holland helyett pedig nem más érkezett a Groupama Arénába, a már korábban is kiszemelt Keane. Azóta a szigorú szakember előbb felrázta a hullámvölgybe került csapatot, majd új játékosok beépítésével egy remekelő együttest varázsolt abból. Amely elsősorban az Európa-ligában teljesít zseniálisan, ám az NBI-ben is csak egyetlen pont a hátránya az éllovas meglepetéscsapat, a Győr mögött. 

Keane, a sztárcsináló

Keane erényei közé tartozik, hogy újra a legveszélyesebb magyar támadóvá tudta tenni az immár nemzetközi szinten is jegyzett Varga Barnabást, valamint felrakta a legkelendőbb európai fiatalok listájára Tóth Alex nevét. Előbbit manapság a világ egyik legjobban fejelő csatáraként emlegetik, míg utóbbiért immár topligás topcsapatok állnak sorba. Sajnos Varga már karrierje alkonya felé robog, már elmúlt 31 éves. Tóth viszont a jövő embere lehet bármilyen folytatást illető opció esetén. 

A legújabb hírek szerint a Juventusnál annyira komolyan gondolják a megszerzését, hogy még a januári átigazolási időszakban kifizetnék érte az áhított 10 millió eurós rekordösszeget. Ugyanis ez a majdnem 4 milliárd forintot kóstáló üzlet a valaha volt legnagyobb értékű transzfer lenne a magyar focibajnokság történetében. 

Érdekesség, hogy éppen a Juventus városi riválisa, a Torino volt az, amelyik érdeklődött Varga Barnabásért már egy évvel ezelőtt is. 

Állítólag a Juve és Tóth Alex története már most sokkal komolyabb, mint a lassan veterán támadó esete, és valóban a jövő hónapban nyélbe üthetik az üzletet. A CalcioMercato nevű olasz honlap szerint a Juventus új elnöke, Damien Comolli mindent megadna a fiatal magyar középpályásért. A korábban az Arsenalnál és a Liverpoolnál is dolgozó szakember a pletykák szerint személyes listáján szerepelteti Tóth nevét, és prioritást élvez nála a megszerzése. Ami különösen, még Dárdai Pál és az újpesti rivaldafénynél is jobban bosszanthatja az utóbbi időben egyébként is rendkívül lobbanékony Keane mestert. 

Ki ez a Tóth Alex, akiről egész Európa beszél? A 20 éves tehetségről már évek óta tudtak a Fradinál, ám csak Robbie Keane-nél sikerült alapemberré válnia, míg Jansen korábban majdnem elküldte az Üllői útról. Teljesítménye és tudása annyira magától értetődő, hogy Marco Rossi sem tehetett mást, mint azonnal meghívót küldeni neki. Tóth már tavasz óta egyértelműen az olasz szövetségi kapitány kedvencei közé tartozik. Eddig 9 alkalommal húzhatta magára a válogatott mezét, de gólt egyelőre nem szerzett. A középpályán egyértelműen a keretből kikopott Nagy Ádám helyét vette át. 

Tóth Alex őszinte vallomása a válogatottról: