
Ez Marco Rossi titkos beceneve, 2 szó, elképesztő, hogy mit lehetett hallani
Olvass tovább...


Sokat érhet a győzelem, az ír sajtó így közölte a hírt.
Magyarország a világbajnoki selejtezők ötödik fordulójában Örményországgal csapott össze, méghozzá az örmények gyönyörű fővárosában, Jerevánban. A mérkőzést nagy érdeklődés övezte, hiszen az örményeknek volt esélyük arra, hogy odaérjenek a csoport második helyére, ha nyernek, akkor az utolsó fordulóban dőlt volna el a sorsuk, az már más kérdés, hogy Portugália ellen is pontot kellett volna szerezniük, hogy megcsípjék a pótselejtezős helyet.

Olvass tovább...
Telt ház fogadta a magyar válogatottat Jerevánban, és már a mérkőzés első félidejében betalálta a magyar válogatott. Szoboszlai Dominik adta be a labdát, amelyet végül Varga Barnabás bólintott be a kapuba. Ez volt a magyar csatár harmadik fejesgólja a sorozatban, és most három pontot ért.
A magyar csapat győzelme pedig azt jelenti, hogy az írek bizony nem veszíthetnek Portugália ellen, ha azt szeretnék, hogy az utolsó mérkőzésen dőljön el a csoport második helye. Kényszerben játszanak tehát a bivalyerős Portugália ellen, a sajtó is erre figyelmezteti rögtön a csapatot, épp ezért már a magyar győzelem híre is vészjósló módon jelent meg az ír újságok címlapján.
A The 42 ír sportújság hatalmas betűkkel hozta azt a címet:
"Magyarország győzelme Örményország ellen a világbajnoki búcsú szélére sodorta Írországot"
A cikkben arról írnak, hogy Szoboszlai Dominikék egygólos győzelme Örményország ellen Jerevánban ma este azt jelenti, hogy az Ír Köztársaságnak el kell kerülnie a vereséget Portugália ellen, hogy életben tartsa a hőn áhított világbajnoki reményeket.
A lap úgy folytatja, hogy Heimir Hallgrímsson együttese 19:45-kor kezdi meg a mérkőzést Portugália ellen Írországban, az írek pedig azt is tudják, hogy legalább egy döntetlent el kell érniük, hogy esély maradjon a továbbjutásra, hogy Budapesten egy győzelem révén megszerezhessék a csoport második helyét.
Ami a továbbiakat illeti még a lap arra is figyelmeztet a cikkben, hogy a magyarok egygólos győzelme további fejlemény Írországnak a matekhoz, így ha Írország döntetlent ér el Portugália ellen az esti mérkőzésen, akkor vasárnap Magyarországon legalább két góllal kell nyerniük, hogy ledolgozzák a hátrányukat.

Olvass tovább...