promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megdöbbentő, hogy mivel foglalkozik Magyarország egyetlen Forma-1-es pilótája manapság

Megdöbbentő, hogy mivel foglalkozik Magyarország egyetlen Forma-1-es pilótája manapság

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Baumgartner Zsolt távol a versenypályától találta meg új életét, és az olaszoknak megint köze van hozzá.

2003-ban megtörtént a csoda, és 17 évvel az első Forma-1-es Magyar Nagydíjat követően versenyen is pályára gördült az első magyar pilóta az autóversenyzés csúcskategóriájában. Baumgartner Zsolt Forma-2000-es és tesztpilótából a Jordan versenyzőjévé avanzsált. Ezt tehette a hazai szponzoroknak, édesapjának és a legendás csapatfőnöknek, Eddie Jordannek köszönhetően. Az akkor mindössze 22 éves Baumgartner meseszerűen mutatkozhatott be, élete első versenye éppen a Hungaroringen volt esedékes. Igaz, sajnos nem ért célba, nem úgy, mint a következő, olasz versenyen. Akkor a 11. lett hősünk. 

A folytatás viszont csak a következő évben érkezett. Igaz, akkor már főállásban volt a Forma-1-es mezőny tagja. Sajnos még a Jordannél is kevésbé ütőképes Minardi pilótájaként. Az egykori legendásan lesajnált olasz kiscsapat már hosszú évek óta, két évtizede a Red Bull fiókistállójaként fut, jelenleg éppen Racing Bulls néven fut. Érdekesség, de Jordanék 2004-re is adtak volna lehetőséget Baumgartnernek, ám a magyarnak nem volt elég pénze sem otthonról, sem a szponzoraitól. Állítólag olasz tőke állt volna be mögé, de csak abban az esetben, ha hajlandó olasz licensszel, olasz zászló alatt versenyezni.

Ez természetesen nem volt szempont Zsolt számára. 

Így maradt a Minardi, amivel szinte folyamatosan az utolsó és utolsó előtti helyen haladt. Ám még így is Magyarország első Forma-1-es pontját szerezte, a 2004-es amerikai versenyhétvégén, a kultikus, de hányattatott sorsú Indianapolis-i Nagydíjon. Aztán év végén a Brazíliában megrendezett versenyhétvégén búcsúzott. Sajnos az akkori itthoni gazdasági viszonyok nem engedték a további 2-3 milliárd forintnyi támogatást, így Baumgartner nem versenyezhetett többet a Forma-1-ben. Pedig szakértők láttak benne elég tehetséget. 

A még mindig csak 44 éves Baumgartner egyébként az elmúlt évtizedekben sem maradt F1-es autó volánja nélkül. Többször is volt lehetősége teszt-, és élményvezetésre, régebbi verziók örömautóztatására egyes szponzorációs események idején. Magyarország egyik leghíresebb sportolója visszafogott életet él, legutóbb akkor adott magáról hangot, amikor elhunyt egykori csapatfőnöke, a már fentebb említett Eddie Jordan:

„Szomorú nap ez a mai, megdöbbentett Eddie halálhíre. Pályafutásom meghatározó személyisége volt, sokat köszönhetek neki, és nemcsak én, hanem jó néhány pilóta. Nem volt napi kapcsolat közöttünk, legutóbb szerintem két évvel ezelőtt találkoztunk, de ahányszor kimentem Ausztráliába, vagy ő eljött Magyarországra, mindig nagyon megörültünk egymásnak. A Formula–1 ikonikus alakja távozott, részvétem a hozzátartozóknak.”

- fogalmazott Baumgartner az NSO hasábjain.

Aki egyébként a családjával továbbra is üzemelteti a róluk elnevezett fővárosi autószalont (ami egykoron nagyban hozzájárult az ő sportolói támogatásához is), de nem ez az igazi munkája. A Baumgartnerek ugyanis Vas vármegyében találták meg a számításaikat. A volt pilóta édesapja, Antal a környékben töltötte gyermekkorát egykori nagyszüleinél. Pár évvel ezelőtt pedig visszatértek ide, és megalapították a családi mangalica tenyészetet.

A siker itt sem kerülte el az aranykezű famíliát. 

Sárga és vörös mangalicákat tenyésztenek elmondásuk szerint, és Szlovéniában, valamint nagy mennyiségben Olaszországba adják el a kifejlett példányokat. Baumgartner Zsolt tud olaszul, így elsősorban ő foglalkozik az itáliai ügyfelekkel, akik évente 500 mangalicát vesznek meg a családi vállalkozástól, hogy aztán különleges, féléven keresztül érlelt tarjával kereskedjenek. Baumgartnerék azt is elárulták, hogy Zsolt az, aki aztán a késztermékből szállít haza Magyarországra is a viszonteladás érdekében. 

Palik László egykor önkívületi állapotban közvetítette Baumgartner pontszerzését: