promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
„A posványban remekül elvan” – Szenzáció, az NB1 sztárcsapatának jövőre is magyar edzője lesz

„A posványban remekül elvan” – Szenzáció, az NB1 sztárcsapatának jövőre is magyar edzője lesz

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A Fradi szurkolói kőkemény beszólásokkal cukkolják a riválist és edzőjét.

Már az elmúlt héten is komoly várakozások alapozták meg az NB1 aktuális fordulóját. Akkor a Ferencváros és a Puskás Akadémia mérkőzését egyfajta bajnoki döntőként várták mind a futball-szakma, mind a szurkolók. Talán csak egyedül a Fradi vezetőedzője, Robbie Keane nem tulajdonított különösebb jelentőséget a rangadónak. Végül 1-1-es végeredmény született, így maradt a két együttes között a hárompontos különbség az utolsó három fordulóra.

Szombaton ismét egy „bajnoki döntő” vár a Ferencvárosra, lévén most a még mindig reménykedő Paks lesz az ellenfelük. Ráadásul az NB1-es randevú után szerdán újra meccselnek egymással a felek, lévén szerdán 40 ezer néző előtt csapnak majd össze a Magyar Kupa fináléjában. Ahogy tették azt egy évvel ezelőtt is, amikor hatalmas meglepetésre a Tolna vármegyeiek tudtak nyerni. Történetük során először.

A Paks már évek óta stabilan tagja a magyar bajnokságnak, és az elmúlt években egy kisebb megszakítástól eltekintve, végig a sikerkovácsnak tekinthetjük Bognár Györgyöt.

A rutinos vezetőedző folyamatosan szerényen nyilatkozik a lehetőségeikről, és mindig igyekszik levenni a játékosai válláról a terhet. Azonban kétségtelen, hogy remek szakmai munka folyik a paksiaknál, ahol szokásos módon csakis magyar játékosok alkotják a keretet.

Bognárék természetesen gőzerővel készülnek a Fradi elleni duplafellépésre, és a jelek szerint a vezetők is nagyon profin állnak az MTK-s kötődéssel is bíró trénerhez. Mivel a Tolna vármegyei klub illetékesei azt akarták, hogy Bognár csak a pályán adódó kihívásokkal foglalkozzon, meglepték egy szerződéshosszabbítással. Erről tegnap számolt be többek között a Nemzeti Sport Online is.

A 63 éves Bognár aktuális szerződése a szezon végeztével járt volna le a paksi kispadon, ám azt egy újabb évre megtoldották a klubházban.

Bognár egy kicsit szellemesen, de a szokásos szerény stílusában kommentelte a saját helyzetét, miszerint alig fél óra alatt sikerült megegyeznie a főnökeivel a részletekben, hogy együtt folytathassák a munkát. Persze a kommentmezőkön már megy a Fradi és a Paks kölcsönös zrikálása a szurkolók részéről, így nem meglepő módon sok Fradista állt bele beszólásokkal Bognár mesterbe is:

„Bognár jó edző volna, akkor valamelyik külföldi csapatnál edzősködne, még ha nem is egy topligában! Na, akkor bizonyított lenne, hogy jó szakember. Itt a burleszk ligában, a posványban remekül el van!”

„Ugyanolyan zsoldosok, mint a Fradi játékosai csak ők magyarul beszélnek…”

„Egy szimpatikus csapat is lehetne, ha Bognár nem lenne ennyire arrogáns, amihez a játékosai is egyre inkább idomulnak. Megnézem majd akkor hány "Paks drukker" lesz, amikor megint a kiesés ellen mennek...”

„Amint kitette a lábát Paksról egyből megbukott az MTK-nál, pedig akkor meg csak az NB2-ből kellett volna visszahoznia őket. Nemzetközi meccsei szinten erről tanúskodnak, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Remélem, szövetségi kapitányként nem látom az életben, oda már komolyabb tudás kell.”

„Ez a kártevő sosem kopik ki a magyar fociból?”

„Egyébként meg Bogesz elkapkodta a hosszabbítást, még több európai topcsapatnál nyitott pozíciók vannak.”

- kötekedtek a szurkolók nem kevés hozzászólásban.

Bognár György megtalálta a siker receptjét: