promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Politika

Dobrev Klára visszatért: elképesztően fontos témában emelte fel a hangját


Dobrev Klára visszatért: elképesztően fontos témában emelte fel a hangját
Borítókép:  Profimedia (archív)

Az ügy kapcsán a politikus az Európai Bizottság elnökéhez fordult.

A 2026-os országgyűlési választások eredménye Dobrev Klárát is megviselte, hiszen az akkor általa vezetett Demokratikus Koalíció olyan kevés szavazatot Kapott, hogy nem jutott be a magyar parlamentbe. Ennek következményeként Gyurcsány Ferenc volt felesége lemondott pártja elnöki posztjáról valamint vele együtt a teljes elnökség is így tett.

Ezt követően Dobrev Klára egy kicsit háttérbe vonult, kevesebbet lehetett róla hallani, egészen idáig. Ugyanis a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője ezúttal egy igen fontos, a mindennapjainkat meghatározó témával tért vissza a közéletbe. A politikus a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál kezdeményezi hangjának védjegyként történő bejegyzését, miközben szigorúbb uniós szabályozást szorgalmaz a hang- és képmásgyártó mesterséges intelligencia visszaéléseivel szemben.

Lépését azzal indokolta, hogy meg akarja előzni, hogy valamelyik technológiai óriásvállalat önhatalmúlag sajátjává tegye azt. A DK EP-képviselője rámutatott: a mai technológiával már egy néhány másodperces mintából is pontosan lemásolható bárki hangja, a képmás felhasználásával pedig olyan videók gyárthatók, amelyekben az illető soha el nem hangzott kijelentéseket tesz.

A technológiai cégek szigorítását követeli Dobrev Klára

Véleménye szerint az MI-fejlesztő vállalatok hosszú ideje használják fel az alkotók, írók és zenészek munkáit a rendszereik tanításához - sokszor engedély és kompenzáció nélkül. Ez a gyakorlat pedig éppen azoknak a megélhetését sodorhatja veszélybe, akiktől az eredeti szellemi termékek származnak. A politikus szerint alapvető jognak kellene lennie, hogy mindenki megtilthassa a saját arca és hangja engedély nélküli, profitorientált vagy félrevezető másolását. Emellett elengedhetetlennek tartja, hogy az MI-fejlesztő cégek anyagi felelősséget vállaljanak, és fizessenek a felhasznált művekért.

Kiemelte, hogy az Európai Parlament már hét hónapja szorgalmazza a szerzői jogi keretek megerősítését, azonban a teljes körű szabályozás elfogadása még mindig várat magára. Emiatt levélben fordul az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez, azonnali lépéseket sürgetve.

Nem Dobrev Klára az első politikus, aki ezt meglépi

A magyar politikus kezdeményezése nem előzmény nélküli: az olasz La Repubblica lap értesülései szerint október elején Giorgia Meloni olasz kormányfő is jogi védelem alá helyezte a saját hangján rögzített, „Én vagyok Giorgia Meloni” elnevezésű szlogenjét az uniós szellemi tulajdoni hivatalnál. A kifejezés eredetileg egy 2019-es római jobbközép nagygyűlésen hangzott el a Lateráni Szent János-bazilikánál, majd a politikus 2021-ben megjelent önéletrajzi könyvének címévé is vált.

A szlogen azóta a politikushoz kötődő, széles körben ismert jelmondattá vált. A közösségi oldalakon gyakran használják, és könnyűzenei számokban is megjelent refrénként. A La Repubblica beszámolója szerint a kezdeményezés célja, hogy jogi védelmet biztosítson a mesterséges intelligencia által létrehozott hangklónokkal és hamisítványokkal szemben - írja az atv.hu.