promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
600 éves ismeretlen írás került elő a magyarokról, rendkívülit állít

600 éves ismeretlen írás került elő a magyarokról, rendkívülit állít

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Hunyadi Mátyás korából származik egy mindent megváltoztató krónika.

Egy korábban ismeretlen krónika erősen felborította mindazt, amit eddig hihettünk a keresztény Magyar Királyság alapító történelméről. Egy felbukkant, bár nem éppen korabeli írás szerint ugyanis korántsem biztos, hogy olyan a Szent István leszármazottainak listája, mint amit eddig ismerhettünk. Könnyen lehet, hogy minden, az utódokkal kapcsolatos leírás csak mesébe öntött legendárium. Egyébként is erősen hiányosak az ismereteink Szent István és családjának gyors bukását illetően. Az államalapító Vajk leszármazottai és rokonsága az Árpád-ház révén szinte még pontosan 300 évig uralkodtak, de valójában már a kezdetekkor megdöccent az a bizonyos szekér. 

Tipikus magyaros történet, hogy a nagy uralkodónk legendás királyként vezette a kereszténység oltalma alatt megtért országát, ám tulajdonképpen már nála megakadt a királyi öröklési rend. Mint az a mai napig tartja magát, a trónra az első számú jelölt Imre herceg volt, akit tragikus halál ért utol. A tehetséges fiút már kisgyermekkorától kezdve István utódjának szánták. Taníttatták, és még a királyi testőrség vezére is volt. Mi több, még katonai sikereket is elért a pályája csúcsán, ám egy bihari vadászbalesetben (egy dühös vadkan ölhette meg) elhunyt.

Pedig ekkor már a király is készült átadni a hatalmas fiának, hiszen mér a koronázási ereklye, a palástot is számára készíttette az édesanyja, Gizella. 

Így hát máris zsákutcába jutottak az Árpád-háziak, hogy aztán évekig tartó hadakozás legyen a sorsuk a királyi trónért a rokonság és a magyarság önnön vérének rontása által. Ugyanis sem Imre herceg, sem apja halálakor már nem volt képben több egyenesági utód, aki igényt tarthatott volna a trónra. A kutatások szerint több gyermeke is született Istvánnak és Gizellának, de név szerint csak Imrét (aki egyébként latin nyelvű névvel, Henricusként jött a világra), és Ottót ismerjük. Mind a ketten már a kereszténység felvétele, tehát 1000. után születhettek, ám a krónikák még csak azt sem mutatják meg, hogy egyáltalán ki lehetett az idősebb.

A hivatalos formátumok szerint azonban Ottó már kisgyermekként elhalálozott, bár még a létezése sem bizonyított. Lévén első említésére csak egy Mátyás király korabeli krónika ad bizonyítékot, több, mint 400 évvel még István halálát követően is. 

Szent Istvánt, Géza fi át, a magyarok első királyát, miután áttért a keresztény hitre, az Úr 1001. évében megkoronázták. 46 évig uralkodott; több fi a is volt, így Imre, Ottó és még mások is, az ő nevüket nem ismerjük, hiszen fi ai utód és koronázás nélkül haltak meg. Szent István király az Úr 1047. évében hunyt el, és a fehérvári egyházban temették el, amelyet ő alapított.1 

- írja, az állítólag a tudományos írásokért rajongó Hunyadi Mátyás kedvéért létrejött "mese".

A legkorábbi említések egy bizonyos Ottóra, mint I. István fiára a 13. század végéről származó latin nyelvű krónikák hivatkoznak. Ám említésnél alig tartalmaz többet bármelyik iromány is. Új forrásra, amelyben találkozhatunk egyáltalán a herceg nevével, már 1880. óta nem fedeztek fel, így erős a kétség, hogy valaha is lesz-e még olyan szerencsés kutató, aki talál bizonyítékot Ottó létezésére.

A 15. és 16. században több krónika író, így például egy kalocsai érsek, Gregoriancz Pál is bátran sorolta Ottót említés szintjén István gyerekei közé. Azonban a katolikus előkelőség sem vesztegetett több szót a név leírásnál a rejtélyes hercegről. Minden bizonnyal még az érseknek sem volt több lehetséges információ forrása a régmúltból, hiába is férhetett hozzá elképesztő méretű tudásanyaghoz akár Kalocsán is.

Így hát valószínű, hogy nem fogunk már sok újdonságot megtudni Ottó életéről és haláláról, már, ha egyáltalán valós történelmi személy volt, és nem pedig az történelmi réstömés egyik megoldásaként "jött a világra".

Ezekről az érdekességekről még lehet, hogy nem is hallottál: