promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Politika

Alekosz is beszállt a küzdelembe, a Fidesz volt kormánybiztosa kinevezné köztársasági elnöknek


Alekosz is beszállt a küzdelembe, a Fidesz volt kormánybiztosa kinevezné köztársasági elnöknek
Borítókép:  Promotions

Gyopáros Alpár megtalálta a tökéletes jelöltet Magyar Péterék számára, Alekosz azonnal reagált a parlamenti képviselőre.

Magyar Péter először ütközött igazán falakba, és első bakiját volt kénytelen elismerni, miután nem sikerült terve az új köztársasági elnök kilétét illetően. A miniszterelnök öröme így már nem teljes Sulyok Tamás eltávolítása után sem. A vitás helyzetben lemondatott köztársasági elnök helyére ugyanis a kormányfő a sakklegendát, Polgár Juditot szerette volna állítani. Azonban a közvélemény álláspontja erősen megoszlott a jelölt alkalmasságát illetően. A legerősebb vélemények még Polgár hazánkkal kapcsolatos elkötelezettségét is megkérdőjelezték, míg egyesek hiányolták a politikusi múlt mellett a jogászvégzettség hiányát. 

A közhiedelemmel ellentétben sem a politikai tapasztalat, sem a jogászi múlt nem követelmény a köztársasági elnök személyével kapcsolatosan. Egyszerűen egy olyan intelligens diplomatára van szükség, aki képes megértetni magát mind a hazai, mind a nemzetközi terepen. Ilyen személy lett volna Polgár Judit, azonban a sokdiplomás és több nyelven is beszélő egykori sportember nem volt megfelelő a jelek szerint. 

Polgár Judit saját maga köszönte meg a lehetőséget, de önként lemondott a jelöltségről.

A támadásokhoz sok köze van Magyar Péternek is, aki  a saját bevallása szerint hibázott. A miniszterelnök belátta, hogy túl hamar haknizták tele a médiát azzal, hogy Polgárt szeretnék kineveztetni Sulyok Tamás helyére. A rossz stratégia végül azzal járt, hogy az elégedetlenség elsöpörte a jelöltet. 

Magyar Péter most a közvéleménytől várja a segítséget. Örömmel fogadja a magyar kormány az alkalmasnak tűnő jelöltekre a javaslatot, akit aztán a parlamentben fognak most még megszavazni. Bár később a kormányfő megválasztását a népre akarják bízni, ezáltal is elősegítve egy felelős vezető felemelését. 

Természetesen a helyzetből rengetegen csinálnak viccet, és nem csak a TISZA Pártján állók igyekeznek jobbnál jobb neveket bedobni a közösbe.

Az ellenzék részéről a korábbi kormánybiztos, Gyopáros Alpár a tőle megszokott pikírt humorral javasolt egy nevet lehetséges köztársasági elnöknek. Gyopáros ellenzéki képviselőként is szívesen beült a parlamentbe, és büszkén képviseli a Fideszt. A győri országgyűlési honatya egy igazán poopuláris személyiséget nevezett meg Alekosz személyében potenciális jelöltként. Erre persze már Alekosz sem volt rest egy gyors, személyeskedő válasszal replikázni:

"Mit méltatlankodsz, te senkiházi."

- fortyogott az érdi adonisz a közösségi médiában

Alekosz már Hajdú Péter vendégeként is kifejtette a pártszimpátiáját: