promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Politika

Magyar Péter kosarat kapott, elsődleges köztársasági elnök-jelöltje elutasította - Így reagált kommentben a kormányfő


Magyar Péter kosarat kapott, elsődleges köztársasági elnök-jelöltje elutasította - Így reagált kommentben a kormányfő
Borítókép:  Magyar Péter

Polgár Judit újabb ajánlatot kapott Magyar Pétertől, aki továbbostromolja a sakk-királynőt.

Ahogyan az várható volt, a számos negatív vélemény és durva kritika mellett nem tudta vállalni a felkérést Polgár Judit. A sakk-királynő nem tud eleget tenni Magyar Péter hétvégi felkérésének, és nem lesz Magyarország köztársasági elnöke. A mára már visszavonult egykori profi sakkozót ennek ellenére továbbra is tisztelet övezi a miniszterelnök részéről, aki kommentben biztosította őt, hogy a továbbiakban is számít rá az ország egységbe kovácsolása útján. Az élet azonban nem áll meg az elutasítás miatt.

Így hát egyelőre csak az a biztos, hogy a tegnapi nappal véget ért Sulyok Tamás államfői tisztsége. A Fidesz által két és fél éve kinevezett elnök helyét ideiglenes jelleggel az országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes veszi át. Akinek így még saját körzete képviselői mandátumát is szüneteltetnie kell. Ez csak rövid ideig szóló állapot, amíg a magyar országgyűlés meg nem választja az új köztársasági elnököt. 

Azonban a hosszú távú tervek között az szerepel, hogy ezentúl a magyar nép feleljen az államfő személyének megválasztásáért. 

Az mindenesetre sokat mondó a TISZA-kormány terveit illetően, hogy a Polgár Judit-féle kinevezés zátonyra futását követően Magyar Péter rögtön a közvéleményhez fordult. A kormányfő nyilvános kérdést intézett a magyarokhoz, miszerint várja a jobbnál is jobb ötleteket az új köztársasági elnök személyét illetően. Egyelőre tehát nem kapkodják el az újabb jelölt felkérését, és megpróbálják felmérni a társadalom álláspontját, szimpátiáját. 

Polgár Judit egyébként egy nem igazán szócséplő posztban árulta el döntését, miszerint nem érez magában elég erőt a szerephez. Ezt a kosarat Magyar Péter egy szívhez szóló, tiszteletteljes kommenttel nyugtázta:

"Kedves Judit! Köszönjük azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!"

- írta válaszában a miniszterelnök. 

Aki aztán külön posztban is megemlékezett a közösségi médiában az elutasításról:

"Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget.
Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését.
Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte. 
Sajnálom, ha az örömömből
és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem
terhel.
Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett!"

Magyar Péter személyesen is egyeztetett Polgár Judittal: