Rendkívülit írt a magyarokról Verne Gyula az egyik regényében, valószerűtlen történetébe kis hazánkat is belefoglalta

Verne Gyula nevét Magyarországon is jól ismerik, hiszen számos regényét adták ki a mi nyelvünkön is, köztük a Storitz Vilmos titka című írását, amit bár 1898-ban befejezett, de csak halála után, 1911-ben adták ki. Vernének ez a regénye Magyarországon játszódik, éppen ezért telis-tele van rendkívüli dolgokkal, amit az író belefoglalt kis hazánkról.

Verne Gyula nagyon szerette Magyarországot és a magyarokat, és hogy mit is gondolt rólunk, azt megfogalmazta a valószerűtlen történetet elmesélő könyvében, amiben egy rejtélyes tudós feltalálja a láthatatlanná tevő szert, aminek segítségével a fia különböző bűncselekményeket hajt végre, míg meg nem fejtik a titkát és meg nem hal.

Mondhatni tömegesen lehet felfedezni olyan mondatokat a Storitz Vilmos titka című regényben, ami Verne tiszteletét és szeretetét mutatja a magyarok felé, és tekintve, hogy az egész történet egyes szám első személyben van megírva, még inkább érezhető, hogy ezek valóban az író személyes gondolatai, véleményei, amiket a francia főhős szájába adva írt le. Már az első bekezdésben azt írja hazánkról, hogy

„..ez az idegen ország gyönyörű…”.

Aztán van egy rész, ahol azt írja, hogy maga is nagyon érdeklődött a magyar nép földje és történelme iránt; úgy fogalmaz, hogy a magyar történelem tele van hősi, bátor, nagylelkű cselekedetekkel és izgalmas eseményekkel, majd hozzátette:

„Ez a nép, a hatalmas német szomszédság ellenére is megőrizte nyelvét, kultúráját és faji függetlenségét, és ami a legfontosabb, történelmi hivatást töltött és tölt be Közép-Európában”.

Mindezek mellett felidézte a magyarok történelmének fontos eseményeit és kiemelkedő alakjait: megemlítette a honfoglaló hős Árpádot, a nagy királyokat, a bátor hadvezéreket, aztán az országunk megpróbálttásaira tért ki, úgymint a tatárral és a törökkel folytatott vére küzdelmekre, és a török hódoltság nyomorúsággal teli hosszú-hosszú évtizedeire.

„Mennyit kellett ennek a nemzetnek küzdenie, harcolnia, hogy fajtáját, nyelvét a vérzivataros századokból kimentse, megtartsa”

- írja regényében Verne Gyula, aki a magyarok és a franciák kapcsolatáról is határozott véleményt fogalmazott meg a könyvében, miszerint ez egy őszinte barátságos érzés, amivel a magyar nép az ő nemzete és hazája iránt viseltetik.

A történetben nem feledkezett meg a magyar jellegzetesség bemutatásáról sem, így került bele egy félmondat az Alföldről is, ami "éppen úgy mint a tenger, a végtelenség fogalmát vetíti fel képzeletünkben". Érdekesség, hogy Verne Gyula úgy ír a magyarokról, mintha a saját nemzete lenne, mintha lélekben egy kicsit ő is magyarnak érezné magát, ugyanis a regény egy pontján, mikor a főhős magyar zenét hallgat, azt mondja:

„Úgy éreztem, mintha egy csodálatos, sohasem látott, titokzatos világ nyílnék meg előttem: egy ismeretlen és olyan rokonszenves, olyan becsülésre méltó népnek, a magyar népnek lelke.… Míg ezt a muzsikát hallgattam, úgy éreztem, hogy mindig itt éltem… a magyar nóta, - mintha engem is magyarrá varázsolt volna.”.

(Forrás: verne.blog.hu)