promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Vidnyánszky Attila már most rengeteget veszített és még véget sem ért a vizsgálat a Nemzetiben: itt van a távozó színészek névsora, nélkülük már nem lesz ugyanaz a társulat

Vidnyánszky Attila már most rengeteget veszített és még véget sem ért a vizsgálat a Nemzetiben: itt van a távozó színészek névsora, nélkülük már nem lesz ugyanaz a társulat

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Hihetetlen nevek hagyják el a teátrumot, itt a véglegesnek tűnő lista.

Gyakran felmerül a vád, hogy a magyar népesség nem fogyaszt elég kultúrát, de nagyon úgy tűnik, hogy a vádak alaptalanak, ugyanis mostanában mint az Opera, mind a Nemzeti Színház ügyei igencsak kiemelt figyelemmel voltak követve a lakosság részéről.

Míg az Opera esetében leginkább a vezetők véleményezett luxus-életmódja és dolgozók nem túl magas fizetése van a célkeresztben, addig a Nemzet Színház körül a tavaly novemberi baleset óta pörögtek fel az események, és sok színész fogalmazott meg kritikát a Vidnyánszky Attila vezette intézménnyel szemben - közülük pedig nem kevesen egyenesen odáig mentek, hogy már nem is tagjai a társulatnak, nem is botrányt okozva ezzel.

Udvaros Dorottya, a Kossuth-díjas színésznő, 22 év után hagyta el a Nemzeti Színházat. Vidnyánszky Attila igazgatóval való tárgyalásai során kiderült, hogy nem kívánják meghosszabbítani szerződését, bár az igazgató szerint csupán szerződésmódosítást ajánlottak neki. Udvaros Dorottya több emlékezetes szerepet is játszott a Nemzetiben, köztük olyan darabokban, mint a "Csárdáskirálynő" és a "Tartuffe"​.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is elhagyták a társulatot. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek a 2023 novemberében történt színpadi balesetben, ami a "Rómeó és Júlia" előadás közben történt. Bár mindketten hosszú ideje meghatározó tagjai voltak a színháznak, a baleset után döntöttek a távozás mellett, mielőtt a vizsgálatok lezárultak volna.

Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin szintén közös megegyezéssel távoztak a színházból. Barta Ágnes elmondta, hogy egy hosszabb folyamat eredményeként döntöttek a kilépés mellett. Mészáros Martin neve is jól ismert volt a Nemzeti Színház közönsége körében.

Szép Domán és Szabó Sebestyén László is felmondtak a színháznál. Szabó Sebestyén László több kiemelkedő szerepet is játszott, például a "Macbeth" című előadásban, míg Szép Domán is jelentős alakításokkal járult hozzá a színház sikeréhez.

Farkas Dénes már korábban elhagyta a társulatot, szerepei közé tartozott például a "János vitéz" és a "Bánk bán" előadások főszerepe​.

Hogy a folyamatnak mikor lesz vége, azt egyelőre nem lehet megállapítani, mindenesetre a tendencia nem túl fényes jövőt ígér a Nemzeti Színház számára - ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az intézménynek, akármilyen vezetés is volt épp uralmon, mindig komoly presztízse volt, így azért az is meglepő lenne, ha teljesen kifogynának az utánpótlásból.