promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Brutális aranyat áshattak el a Balaton mellett, vannak, akik már találtak belőle

Brutális aranyat áshattak el a Balaton mellett, vannak, akik már találtak belőle

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Elképesztően sok történet szól a balatoni kincsekről, ez az egyik legérdekesebb.

A Balaton a nyári nagy élmények igazi színhelye, ahová az emberek kikapcsolódni mennek el, olyan élményeket keresnek, amelyek egész évben velük lehetnek. Az üdülőparadicsom pedig rengeteg attrakcióval várja a látogatókat a nyáron, ám azoknak is tartogat igazi meglepetéseket, akik a kulturális barangolásokat sem vetik meg, és szeretnék felfedezni a legendákat, misztikus meséket is a Balatonról. Netán, még ahhoz is van kedvük, hogy kicsit megmerítkezzenek ezekben úgy, hogy el is indulnak túrákra.

Nos, van egy legenda, amely szerint Szentbékkállán egy aranyhintó található elásva a föld alatt. Ráadásul a hintót rengeteg kinccsel ásták el. A mesében pedig benne van a valóság is a rengeteg fiktív elem mellett.

A legenda részben egy történelmi eseményhez kapcsolódik, hiszen azt állítja, hogy a környéken korábban volt egy nagyobb palota (ennek maradványa manapság a Velétei Palotarom), és ehhez nem messze ásta el a menekülő püspök a hintóját, amikor menekülnie kellett a törökök elől. Méghozzá rengeteg kinccsel egyetemben.

A helybéli mesék azonban rengetegszer szót ejtenek arról, hogy tényleg kerültek elő kincsek a környéken a föld alól az elmúlt évszázadokban, amikor a házakat építették a lakosok a falvakban. Ilyen talált pénzekből épült több ház is a faluban a feljegyzések szerint. Tehát valamiféle igazságalapja a lehet a legendának, még ha nem is úgy. Ám van egy másik legenda, amely még messzebbre, Nagy Lajos korába teszi az elásott kincsek, és az elásott aranyhintó legendáját.

A legendákban pedig annyira hittek a helyiek, hogy korábban tényleg keresték ezeket a föld alatt, még a romok közelébe telepített szőlőtőkék alatt is kutatták ezeket a borászkodó családok.

És az elsüllyedt balatoni szigetről hallottatok már?

(Forrás: Tó-retró)