promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Összeomlott az ATV adása, teljesen megsemmisült a csatorna műsora, a nézők is csak kapkodták a fejüket a történtek miatt
Borítókép:  Profimedia/ Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Komoly problémákkal nézett szembe az ATV csatornája szerda hajnalban.

Egyik olvasója számolt be a Media1 szerkesztőségének arról, hogy nem sokkal éjfél óra után, hogy nem tudta végignézni kedden az ATV-n a Csatt című közéleti vitaműsort.

Az adás egyik vendége Gajdics Ottó volt, ám a reklámszünet után váratlanul nem folytatódott a műsor a következő, 2. résszel, ahogyan azt megszokhatták a nézők, ehelyett egy hosszú Híradó volt látható a csatornán, és ezt követően sem folytatódott a Csatt. A nézők ajánlókat és reklámokat nézhettek egészen a Hazahúzó című turisztikai magazinműsor kezdetéig. 

A portál telefonon érte el Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, hogy megkérdezze tőle mi okozta a problémát.

A csatorna vezérigazgatója pedig meg is erősítette, hogy valóban nem került képernyőre a Csatt adásának 2. része, csak az adás 1. része, majd elárulta azt is, mi volt ennek az oka.

Németh S. Szilárd elmondása szerint informatikai hardverhiba következtében az adás második fele – ami önálló fájlként volt tárolva – még a sugárzást megelőzően sajnálatos módon megsemmisült és munkatársaik hiába próbálták azt helyreállítani, az ezzel kapcsolatos erőfeszítések nem jártak sikerrel, a 2. részt tartalmazó fájl örökre elveszett.

A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette, hogy az adás első részében a képernyőn futó felirattal jelezték a tévénézők számára, hogy az említett műszaki problémák miatt nem fogják tudni a felvétel 2. részét bemutatni, mivel az megsemmisült, ezért szíves elnézést kérnek mindenkitől. 

Németh S. Szilárd egyébként hangsúlyozta azt is, hogy az adás vendégeit is tájékoztatták a történtekről. Az élő híradóval pedig kompenzálni kívánták a nézőket a történtekért, amiért az ATV ezúton is újra elnézést kért.

Nem az ATV volt az egyetlen, akit mostanában ilyen súlyos technikai hiba ért. Nemrégiben ugyanis mi is beszámoltunk arról, hogy valami gond volt a GSM-szolgáltatókkal, amely során leginkább a Vodafone és a Digi ügyfelei voltak az érintettek, sok helyen használhatatlan volt a hálózat és a telefonos szolgáltatások sem működtek. A Telekom ügyfelei sem tudtak boldogulni, szinte egyszerre volt gond a két óriás szolgáltatóval. 

A probléma okát alábbi cikkünkben boncolgattuk:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás