promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felkavaró kiberbűncselekmény: 130 tinédzser lett öngyilkos egy közösségi médiás játék miatt
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Megrázó filmek érkeznek a magyar streamingszolgáltató kínálatába.

Ha beköszönt az ősz, akkor a mozikban is egymás után érkeznek a borzongatós filmek. Természetesen horrorfilmeket nem csak ebben az időszakban lehet megtalálni a filmszínházak kínálatában, de tény, hogy szeptembertől több ilyen produkcióval találkozhatunk. Azonban vannak olyan alkotások, amik teljesen kihagyják a mozikat, és rögtön streamingre kerülnek fel, és most a magyar streamingszolgáltató, a Scream is előhúzott két olyan alkotást, amiknek talán érdemes egy esélyt adni.

Magyarországon nem került mozis forgalmazásba a Szomorúság, amit minden idők legbetegebb, legfelkavaróbb zombis horrorjának kiáltottak ki.

A történet szerint a világjárvány elleni küzdelem után végre fellélegezhet az emberiség. Ám a vírus spontán mutálódik, és egy tudatmódosító járványt hoz létre. Az utcákon kitör az erőszak és a romlottság, a fertőzöttek a legkegyetlenebb és legszörnyűbb dolgokat követik el. A gyilkosság, a kínzás, a nemi erőszak és csonkítás csak a kezdet. A civilizáltság és a rend kora lejárt. Csak a "Szomorúság" létezik.

Nem túlzás, mikor azt mondjuk, hogy a Szomorúság egy őrült, szadista és brutális horror, amiben a vérfürdő csak a kezdet; ami utána jön, az már nem emberi.


Megtörtént eseményeket dolgoz fel a Kék bálna, ami egy igen felkavaró thriller. A történet valós kiberbűncselekményeken alapszik, a Kék Bálna-kihívás ugyanis több mint 130 tinédzsert hajszolt öngyilkosságba világszerte.

A történet szerint egy orosz vidéki kisvárost tinédzserek rejtélyes haláleseteinek sorozata rázza meg. Dana gyászolja kishúgát, aki szándékosan egy vonat elé lépett. Kétségbeesetten próbálja kideríteni, mi történt valójában. Dana feltárja húga online előéletét, és felfedez egy baljós közösségi médiás játékot, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy egyre több önsértő kihívást vállaljanak. Ha nem teszik meg, azt kockáztatják, hogy elveszítik barátaikat, családjukat vagy saját életüket. Hogy levadássza a nővére halála mögött állókat, Dana úgy dönt, belép ebbe a halálos játékba, és ezzel kaput nyit a legkegyetlenebb rejtett online világokba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás