promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden idők legjobb Columbo-epizódját megválasztották, nagyon sűrű volt a befutó, de megvan az abszolút győztes
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A lejobbak legjobbjait keresték, és meg is találták ebben a szavazásban, amely már nagyon sok szavazással egybecsengett.

A Columbo-sorozat Magyarországon is nagyon sokak kedvence, igazából az imádott szériának mindegyik része ennyira jól fel van építve, hogy akár többször is meg lehet ezeket nézni, egyszerűen az ember szépen lassan kivárja, míg az okos hadnagy elvarrja a szálakat, és mondhatni bolondot csinál rövid idő alatt az elkövetőből, aki mindvégig azt hiszi, hogy Peter Falk soha semmire nem fo rájönni, mert olyan alibije van, amivel nem lehet mit kezdeni. Ám ők ebben az esetben nem ismerik a hadnagy nyomozási stílusát, azt, hogy zseniális agytekervényeit mozgatva olyan összefüggéseket is észrevesz a "csak még egy kérdést" bevivő mondatkezdemény között, aemyelkre más tényleg lehet, hogy soha az életben nem jönne rá.

A rajongóknak, mint mindig, most is 69 epizódból kellett váogatniuk, és megtalálni azt, amelyeik a legjobb a nagyon jók között, merthogy az összes rész olyan, amelyet újra és újra meg szeretne nézni a rajongó, de azért vannak ki nüansznyi különbségek. Amúgy már rengeteg filmes szakportál és rajongói oldal foglalkozott ezzel a kérdésell, hogy mégis melyik a legjobb, és a villág legismertebb, hardcore Columbo-rajongói oldala, a Columbophile nevű oldal például azt hozta ki, hogy a kedvencek listája így néz ki:

  1. Vihar egy pohár borban
  2. Ahogy a könyvben meg van írva
  3. Kapj el, ha tudsz!
  4. Szemfényvesztő
  5. A szuperintelligens gyilkos csődje
  6. Embert barátjáról
  7. Zavaros vizeken 
  8. Negatív reakciók
  9. Gyilkosság a műtőasztalon
  10. Végzetes gyakorlat

A Ranker nevű nagy amerikai szavazós oldalnál már csak egy kisebb változás van például az első három sorrendjében, a Szemfényvesztő került a harmadik helyre, a negyedikre pedig az Embert barátjáról. De mégis mit mond a rajongóknak a világ legnagyobb filmes portálja, az iMDB, ahová nagyon sok oylan is feltéved, aki nem hardcore rajongó, de szeretné leadni a szavazatát. Itt azonban egy egészen másfajta lista áll össze.

  1. Gyilkosság receptre
  2. Holt tárgyak
  3. Ahogy a könyvben meg van írva
  4. Váltságdíj egy halottért
  5. Képek keret nélkül
  6. Gyilkosság tervrajz alapján
  7. Columbo a panoptikumban
  8. Besegít a halál
  9. Fekete etűd
  10. Türelmetlen hölgy
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás