Új Magyarországot alapított egy titokzatos kalandor a világ túlsó felén, ahol még a föld sóját is meglelte

Vitathatatlan, hogy Magyarország izgalmas eseményekben és dicső pillanatokban bővelkedő történelme méltán hasonlítható egy fordulatos regényhez. A hosszú évszázadok során sikerült kivívnunk a világ megbecsülését és bár sok nehézséget tartogatott számunkra a sors, mindig próbáltunk kitartani a számunkra fontos értékek mellett. Kevés olyan népet találni a Földön, amelynek emlékeit és hagyományait ennyi helyen lehetne fellelni a világban, mint a magyarokét. Szétszóródtunk, de van, ami mégis összeköt bennünket. Erre emlékeztetnek minket a világ túlsó felén fellelhető egykori magyar kolónia helyiségnevei is.

Sajnos az 1848-as forradalom és szabadságharc után nagyon sokaknak kellett hazánkat elhagyva új otthont keresni. Közéjük tartozott Eszterházy Pál Oszkár herceg is, akinek a tengerentúli, kanadai magyar kolónia felvirágoztatását köszönhetjük. Igaz, valójában nem volt herceg, sőt, még a neve sem stimmelt, de ez semmit sem von le tettei értékéből.

Történetünk főhősét Packh Jánosként anyakönyvezték 1831. szeptember 30-án Esztergomban. Édesapja a kor elismert építésze volt, aki dolgozott többek között az esztergomi bazilika tervein, a pannonhalmi apátsági könyvtárán és a székesegyház tornyán, valamint több más egyházi épületen. Végül gyilkosság áldozata lett, amiben bűnrészesnek találták és elítélték a sokak szerint ártatlan feleségét is. A pletykák szerint a kikapós menyecske Esterházy III. Miklós herceg szeretője volt, így a fiatal János talán valóban hercegi sarj volt. Soha nem ismerték el ennek tényét, ez azonban nem zavarta őt a név használatában.

A kalandvágyó fiatalember hadnagyi rangban szolgálva részt vett a szabadságharcban, majd Törökországon át Londonba menekült. A jó kiállású János később az angol királyi hadseregbe is felvételt nyert, sőt, még tiszti kinevezést is kapott. Megjárta a krími háborút, Fokvárost és Indiát, sőt, Jamaicát és a Bahama szigeteket is. Nem csupán a harctéren volt nagyon ügyes a világlátott fiatalember, hanem szervezőként is, ezért a seregben való leszerelését követően, némi kitérő után New Yorkba utazott, hogy régi álmát megvalósítva segítse az új hazára vágyó honfitársait.

1880-ban megalapította az Első Magyar Gyarmatosító Társaságot. Ez a próbálkozás ugyan nem lett sikeres, mégsem adta fel a terveit, amikhez végül Kanada nyújtott segítő kezet. A kanadai hadsereg a segítségével sikeresen verte le a korszak jelentősebb indián lázadásait, így lehetségesnek tűnt régi álma, Új Magyarország megalapítása a végtelen prérin. Az északi államban abban reménykedtek, hogy a magyar szélhámos-főúr képes lehet akár félmillió hunkyt, azaz magyar, szlovák és ruszin telepest Saskatchewan tartományba csalogatni a jobb élet reményében.

1885-ben az első 38 család Manitoba tartományban telepedett le, a beszédes nevű Hun Valley, azaz Hunok Völgye nevet viselő területen. Innentől kezdve nem volt megállás, sorra alapultak a magyar nevet viselő települések a zord északi államban. 1886-ban például megalapult Kaposvár és a kalandor nevét viselő Esterházy, ez utóbbi pedig később villámgyors fejlődésnek indult. A településen volt iskola, szálloda, bár, templom postahivatal, sőt, később még vasútállomás is. A közel 900 lakosú városka igazi korabeli sikertörténet volt, amit jól mutat az is, hogy 1907-ben már kórházzal és mozival is rendelkezett. Később itt nyitották meg a világ legnagyobb kálisó bányáját, ezért szokás a helyet a föld sójaként is emlegetni.

A kivándorlási hullám csúcsán több más magyar név is feltűnt a környező területeken. Találkozhatott például a vándor Otthon, Békevár, Mátyásföld, Székelyföld és Árva nevű településtáblákkal is.

Maga az Újhaza felvirágoztatását legfontosabb életcéljaként kezelő Esterházy idős korában nincstelenül hunyt el. Kalandor volt ugyan, de a szó legnemesebb értelmében véve, aki jó ügyekért harcolt egész életében és nevét a mai napig őrzi az általa alapított település, távol szülőföldjétől.