Elfeledett magyar falura bukkantak a tenger partján, drámai történetükről vallottak a lakók

A magyarság történelme a leggazdagabbak közé tartozik a világon. Lapjait reménnyel, vérrel, könnyekkel és örömmel írt sorok díszítik, híven regélve arról a küzdelemről, melyet az évszázadok során vívtunk. Gyönyörű országot építettünk, de sajnos a történelem viharaiban sok vesztesség érte népünket, amit mindig igyekeztünk megtépázva, de büszkén viselni. A világ számos pontján találkozhatunk külföldre szakadt honfitársainkkal, de a legkeletibb magyar falu drámai története mégis szívbemarkoló.

Titokzatos magyar falura bukkantak az Indiai-Óceán közepén? Hungama rejtélyes története mindenkit lázban tart

Olvass tovább...

A 20. század minden kétséget kizáróan az egyik legszomorúbb időszak hazánk hosszú történelmében. Országunk területének és lakosságának jelentős részét elveszítettük és ezt a fájó sebet azóta sem sikerült teljesen feldolgoznunk. Belegondolni is nehéz azoknak a helyzetébe, akik a saját bőrükön tapasztalták meg ezt a szomorú változást és egyik napról a másikra egy másik ország állampolgáraivá váltak.

A romániai csángó magyarság, akikről az Erdélyi Napló hosszú cikkben ír, fellegvára a Lujzikalagor nevű település. A két világháború (amit a helyiek nagy verekedésnek neveznek) sajnos komoly hatással volt rájuk is. Már az elsőt követően, az 1920-as években hatalmas szegénység és éhezés várta otthon a frontról hazatérőket, ezért nem volt más választásuk, nehéz szívvel, de tömegesen felpakolták javaikat és állataikkal együtt megindultak a jobb élet reményében.

Sokan voltak, akik Magyarország felé indultak, de egy jelentős csoport keletnek vette az irányt, Konstanca, a legnagyobb román kikötőváros felé. Az ő sorsukról később valamiért mindenki megfeledkezett és csak kevesek emlékezetében maradt helye a nagy víz felé indulóknak.

Ez a festői elhelyezkedésű, negyedmillió lakosú tengerparti nagyváros valóságos üdülőparadicsom homokos stranddal és kaszinóval, illetve a romániai hajózás és tengeri kereskedelem fellegvára. Gyönyörű hely a nyaralni vágyóknak, de a száműzetés szomorú valósága az otthonukat elhagyni kényszerülőknek. Azok a csángók, akik ebbe az irányba indultak, Konstanca közelében kaptak földeket és alapították meg új falujukat, melyet manapság Oituz néven találhatunk meg a térképen.

1000 kilométerre élnek Budapesttől, mindenki által elfeledve, de magyarságukat féltett kincsként ápolják még napjainkban is. A település temetője szomorú mementója a magyarság ottani sorsának, elrománosított neveket láthatunk mindenfelé a környék egyetlen katolikus templomában pedig csak románul misézhetnek a papok.

Hatalmas a szegénység, ezért a fiatalok szinte mind elhagyták már a falut és nyugat, illetve dél Európába költöztek a jobb élet reményében. Csak az idősebbek maradtak otthon és bár egyikük sem járt soha Magyarországon, a magyarságtudat lángja olthatatlan tűzzel ég szívükben, lelkükben. A tengermelléki magyarok sorstragédiája megindító történet, nagyon szomorú, de mégis példamutató. Segítségével mi is erőt meríthetünk, hogy soha ne adjuk fel és mindig derűsen tekintsünk a jövőbe, bármilyen nehézségekben is van éppen részünk.

Érdemes megnézni az alábbi videót, amiben Vujity Tvrtko mutatja be az ottaniak életét.