promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fehérneműre vetkőzött az álomarcú magyar színésznő, Kardos Eszter az egész országot megbabonázta az ikonikus jelenetben
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kardos Eszter is követte Lékai-Kiss Ramóna és Szabó Erika példáját.

A Szomszédok mellett talán a Barátok közt volt az egyetlen olyan sorozat, ami igazán legendás lett Magyarországon. 2021-ben ért véget az RTL Klub (ami már RTL) ikonikus szériája, amiben olyan hírességeket ismerhettünk meg, mint például Lékai-Kiss Ramóna, aki jelenleg a TV2 egyik meghatározó arca, ő lett az év női műsorvezetője 2022-ben – a Barátok köztben pedig megmutatta, hogy nem éppen szégyenlős Szentmihályi Zsófi szerepében:

Több ikonikus jelenet is volt a Barátok köztben, amiket vagy azért kaptak fel akár évekkel később is a nézők, mert nagyon nevetségesek voltak bennük a szituációk és a szövegek, vagy azért, mert volt bennük valami csábító. Lékai-Kiss Ramóna nevéhez több ilyen is fűződik mindkét kategóriában, de többek között Som-Balogh Edina és Szabó Erika is maradandót alkottak a sorozatban ilyen szempontból – viszont volt más is, aki kellemes emlékeket idéz fel a rajongókban.

Kardos Eszter hosszú ideig alakította a Barátok köztben Illés Vanda karakterét, aki angyalian nézett ki, mégis elég sok bajt okozott a szériában. A gyönyörű színésznő még 20 éves sem volt, mikor egészen bevállalós jelenetekben szerepelt a sorozatban, hiszen az is megesett, hogy fehérneműre vetkőzött/vetkőztették – bár a párbeszéd miatt ez inkább vicces volt, mint csábító.

A jelenleg 31 éves, színpadi tapasztalattal is rendelkező Kardos Eszter most, két gyermek boldog édesanyjaként is aktív. Leginkább szinkronszínészként tevékenykedik, szóval sok helyen hallhatjuk a hangját, de valószínűleg továbbra is mindenki Illés Vandaként tekint rá, hiszen az volt a pályafutása eddigi talán leghíresebb szerepe – számos műsorban is láthattuk őt az utóbbi években.

Akit érdekel, az itt megtekintheti Kardos Eszter egyik meghatározó, ikonikus Barátok köztös jelenetét, amiben fehérneműre vetkőzik, miközben egészen nevetséges párbeszédet folytat a sorozatbeli párjával:

Akit pedig esetleg Szabó Erika forró Barátok köztös jelenete érdekel, az alábbi cikkünkben megtekintheti:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás