promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bud Spencert Magyarországon hozták pokolian kellemetlen helyzetbe, és erről videó is készült
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bud Spencer szerencsére talpraesett volt, és megoldotta a problémát.

Magyarország egyik nagy kedvence a 2016-ban elhunyt Bud Spencer, akinek a filmjei rengeteg embernek okoztak boldog, nevetéssel töltött pillanatokat nemcsak itthon, hanem az egész világon. A híres pofonosztó Terence Hill-lel közösen számtalan klasszikust hozott nekünk, az emberek máig ugyanolyan örömmel nézik őket, mint annak idején gyerekként – vagyis egyértelműen kijelenthetjük, hogy Bud Spencer különleges helyen van a magyarok szívében.

Bud Spencer többször is járt Magyarországon, annak idején például még vízilabdázóként is volt nálunk, de olyan is megesett, hogy magyar műsorban szerepelt. Friderikusz Sándor is meghívta őt a Friderikusz show-ba, 1995-ben pedig össze is jött a nagy találkozás, rengeteg néző láthatta, ahogy a világsztár magyarul mondja a közönségnek, hogy „köszönöm” – de az interjú közben történt pár kellemetlenség is.

Bud Spencer nagyon kedves volt még akkor is, mikor Friderikusz Sándor ügyetlenkedve lemérte az öklét, és akkor is, mikor megkérdezte tőle, hogy nem akart-e valaha drámai szerepeket, mert azok talán „maradandóbbak” – de a színész akkor volt a legkedvesebb, mikor Fridi éneklésre invitálta őt úgy, hogy se ő, se a Friderikusz show zenekara nem voltak felkészülve az előadásra, de mégis belement a dologba.

Először elegánsan próbált hárítani Bud Spencer, de Friderikusz Sándor nyomására mégis felállt a színpadra, és éneklés közben próbálta megtanítani a zenészeknek a saját dalát. Elég ciki volt az egész jelenet, de a híresség még így is jól jött ki belőle, hiszen megoldotta, akármennyire is úgy tűnt elsőre, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki.

Bud Spencer amúgy komoly témákról is beszélt a Friderikusz show-ban, hiszen elmondta, hogy az erőszak nem megoldás, a filmjeiben is csak komikus bunyó van vér nélkül – illetve a magánéletébe is engedett egy kis betekintést, és megemlítette, hogy hiába világsztár, otthon teljesen normális életet él a családjának köszönhetően, mivel még egy pohár vizet sem öntenek neki helyette.

Itt lehet megnézni Bud Spencer interjúját, amiben több kellemetlen pillanat is akad Friderikusz Sándornak „köszönhetően”, aki valószínűleg egyáltalán nem akarta megbántani a világsztárt, csak néha kicsit furcsán jöttek ki a kérdései:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás