promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majdnem beindult egy szülés a Cápák között stúdiójában
Borítókép:  rtl.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A befektető attól félt, hogy szülni fog.

Többek között apukák és legjobb barátok álltak a befektetők elé, akiket ezúttal sem kíméltek a nagyragadozók. A kilencedik adásban nem volt magányos Cápa. A dupla- után egy tripla-befektetés kapcsán még az is megtörtént, hogy az egyik Cápa kiszállt, majd a pitch végén mégis tett befektetési ajánlatot.

Egyelőre reklámmentesek maradnak az időjárás-webkamerák. Ipolyi István ötlete, miszerint kiemelt turisztikai régiókba új, nagy felbontású webkamerákat helyezne ki, majd azokon reklámhelyeket értékesítene, nem győzte meg a Cápákat. Balogh Petya szerint ennek körülbelül 20 éve lehetett volna létjogosultsága, ma már az érdeklődés hiánya miatt sincs. Az egyébként jó hangulatú pitch végén a vállalkozó nem kapta meg a kért 37 millió 550 ezer forintot.

32 órán belül kiszállítja a HAMM-csapat az általuk megálmodott 60 étel bármelyikét, illetve azok hozzávalóit. Vagyis a különlegesség az, hogy nem készételt, hanem a receptúra alapján, grammra kimért alapanyagokat kapunk, amit otthon készíthetünk el, rakhatunk össze, minden felesleg nélkül. Az Angliában élő Fekete Orsolya először Tomán Szabinától kapott ajánlatot, 15 millióért 18%-ot kért, amihez felesben társult Balogh Petya is. Így a fiatal vállalkozó két Cápát is akasztott.

Apuka-vállalkozás állt a Cápák elé. Újhelyi Botond és Erdei Zoltán (Kidcare) egy pelenkára csíptethető szenzort fejlesztettek ki, ami méri a kisgyermek hőmérsékletét, mozgását, aktivitását. A nap végén az adatokat egy applikációban lehet összesíteni, így pontos képet lehet kapni a gyerek állapotáról, hangulatáról, tevékenységeiről. Az applikáció továbbfejlesztéséhez kértek 30 millió forintot, de a Cápák, gyermekes szülőkként arra jutottak, hogy erre a termékre egyszerűen nincsen szükség. Ráadásul maga a pitch sem sikerült túl jól, Balogh Petya elég határozottan úgy fogalmazott:

„láttunk két zseniális szakembert és nulla üzletembert”.

Moldován András pedig attól félt, hogy ha ezt tovább kell hallgatnia, akkor beindul nála egy szülés.

Borbás Attila, lendületes, fiatal vállalkozóként érkezett a Cápák elé. Aktív sportolóként nem élhetett szenvedélyének: az édességeknek. Ezért protein-alapú édességeket kezdett fejleszteni, amelyekben se liszt, se cukor nem található (Prookies). Ahogy gyarapodott az üzlet, kockázati tőkebefektetővel közösen létrehoztak egy gyártósort is, ami viszont jelenleg nincs kihasználva, köszönhető a pandémiának és az azt követő recessziónak. A vállalkozó 75 millió forintot kért a Cápáktól. Balogh Levente szerint ez tipikus vállalkozói probléma, miszerint

„a felét megcsináljátok nagyjából jól, de a másik fele, pont, ami kellene, nincs meg”.

Ahogy ennek a cégnek is az a problémája, hogy van egy terméke, van egy üzeme, de nincs piaca, ráadásul marketingre költenék a 75 millió 90%-át. A Cápák sorban kiszálltak.

Varga Dávid és Marton Bálint, legjobb barátokként úsztak be a Cápák elé. Történt, hogy elfogyott a sörük és elkezdtek gondolkodni, milyen megoldás lehet erre a problémára, anélkül, hogy megint boltba kelljen menniük. Így született meg az alkoholos szirup, azaz a felnőtt szörp ötlete, amit közösségi finanszírozással hoztak létre és azóta is sikerrel adnak el különböző budapesti szórakozóhelyeknek. A két fiatal mindössze 8 millió forintot kért 25%-ért, ami annyira meggyőzte a Cápákat, hogy hárman is beszálltak. Sőt, Lakatos István már egyszer kiszállt, mégis visszaszállt! 12 millió forinttal és három 12,5%-os mámoros Cápával gazdagodtak a fiatalok. Ezen a forgatási napon a befektetőket a stáb sofőrjei szállították haza.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás