promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sárkányok hozzák el az apokalipszist, elképesztő látványorgia várható
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett a Shazam! Az istenek haragja új előzetese, ami annyira ütős lett, hogy rögtön rohannánk a moziba megnézni a filmet.

Hatalmas változások vannak mostanában a DC körül, hiszen James Gunn (A galaxis őrzői-széria) másodmagával átvette a vezetést, majd rögtön elkezdett rendezkedni, és szinte mindenki felháborodott az eddigi döntésein. A Dwayne Johnson-féle Black Adamben a rajongók legnagyobb örömére Henry Cavill visszatért Supermanként, de James Gunn végül úgy döntött, hogy másnak adja a szerepet, ebből pedig nem kis balhé volt, hiszen ez azt jelenti, hogy szinte teljesen átalakul a DC, vagyis búcsúzhatunk az eddig megkedvelt szuperhősöktől – legalábbis a mostani formájukban.

Még bemutatják Jason Momoával az Aquaman folytatását, illetve a The Flash-t is, de például a Wonder Woman harmadik része komoly veszélybe került. Black Adam második kalandjára is szinte keresztet vethetünk, viszont még a Shazam! Az istenek haragja március 16-án a mozikba kerül – bár egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi lesz a karakter sorsa, akármennyire is tökéletesen játssza a szerepet Zachary Levi.

A bemutató előtt befutott a Shazam! Az istenek haragja új előzetese is, ami igazi látványorgiát ígér a közönségnek, hiszen lesznek itt sárkányok, egy rakás szuperhős és még Helen Mirren és Lucy Liu is, akik úgy tűnik, hogy elhozzák az apokalipszist a Földre – de persze ehhez lesz egy-két szavuk az ifjú hőseinknek, akiknek nem lesz könnyű dolguk legyőzni őket, az biztos.

Könnyen lehet, hogy a Shazam! Az istenek haragja lesz az egyik utolsó DC film az eddigi szériából, az Aquaman folytatásával, illetve a The Flash-sel pedig végleg lezárul egy korszak, ami nagyon szomorú. Ez persze még kérdéses, egyelőre jobban tesszük, ha a pozitív dolgokra koncentrálunk, és élvezzük Shazam második kalandjának legújabb előzetesét, ami olyan ütős lett, hogy rögtön rohannánk a moziba megnézni a filmet:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás