promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrületes baki az Indiana Jones-ban, időutazó statiszta tűnt fel Harrison Ford klasszikus filmjének forgatásán
Borítókép:  YouTube.com/MovieMistakes (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kevés olyan ikonikus kalandfilm létezik, mint Az elveszett firgyláda fosztogatói, azonban ahogy szokták mondani, egyetlen film sem tökéletes.

Az 1981-es klasszikust George Lucas írta és Steven Spielberg rendezte. Kell ennél jobb duó? A válasz röviden annyi, hogy nem, hiszen a flm 4 Oscar-díjat is bezsebelt, számos egyéb kitüntetés mellett. Lucas akció-kaland története forradalmasította a műfajt, Harrison Ford pedig óriási szupersztár lett, bár ekkor már két Star Wars film is napvilágot látott, szóval a karizmatikusan sármos színészt senkinek nem kellett bemutatni. A filmből később széria lett, olyannyira, hogy 2023-ban már az ötödik rész is megérkezik a mozikba. Az első három epizód sokak toplistáján virít, a negyedik kiadás azonban már megosztotta a kritikusokat és a rajongókat egyaránt.

Az első film, tehát Az elveszett frigyláda fosztogatói röviden arról szól, hogy Indiana Jones régész, professzor és egyben kalandor egy műkincs nyomába ered. 1936-ban érkezik a hír, hogy a németek ásatásokba kezdtek Egyiptomban, és a frigyládát keresik, ami a Biblia egyik legendás ereklyéje. Többek között ebben találhatóak Mózes kőtáblái, amelyek a mítosz szerint legyőzhetetlenné teszik azt, aki megkaparintja. Az USA titkosszolgálata Jones-t bízza meg a nemes feladattal, hogy előzze meg a németeket, ezután pedig egy felettébb izgalmas kaland veszi kezdetét "Indy" főszereplésével. 

Viszont ahogy a cikk bevezetőjében is említettem, egyetlen film sem tökéletes. Akár a történetet, akár a produkciót nézzük, ha elég sokáig keresgélünk, minden alkotásban találni apróbb hibákat. Mivel egy hasonlóan óriási költségvetésű filmen akár több százan is dolgozhatnak, rengeteg apró részletre oda kell figyelni, így egyes esetekben megtörténhet az is, hogy a végső vágatban is bent marad egy-két baki. 

Ha jobban megfigyeled az alábbi képkockát, a film egyik jelenetében feltűnik egy farmert és pólót viselő statiszta, vagy stábtag. Meglehetősen furcsán néztek volna 1930 környékén Egyiptomban, ha valaki hasonló szerelésben korzózik az utcákon. 

Forrás: YouTube.com/MovieMistakes (screenshot)

Természetesen úgy az igazi, ha a jelenetet megtekinted teljes egészében. Az alábbi videóban 2:45-től sasold a képernyő bal oldalát!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás