promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meglepő felvételek kerültek elő Michael Jacksonról, elképesztő dologra volt képes
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Michael Jackson nemcsak énekelni és táncolni tudott, másban is hihetetlenül tehetséges volt.

Michael Jackson minden idők egyik, ha nem a legnagyobb popsztárja, egy igazi ikon, aki az évtizedek alatt rengeteg örökérvényű slágerrel ajándékozott meg minket. A magánéletében voltak zűrök, és elég durva vádakkal illették őt (főleg a 2009-ben bekövetkezett halála után), de az emberek többsége még így is a lenyűgöző előadásmódja, a különleges táncmozdulatai, illetve az egyedi hangja miatt emlékezik rá leginkább.

Jacko valóban egy páratlan tehetség volt, aki számtalan titokkal és démonnal rendelkezett, de minden bizonnyal már sosem derül ki róla a teljes igazság, hiszen már nincs itt, hogy elmondja az ő oldalát is. A pletykák miatt voltak, akik örökre elfordultak tőle, de persze sokan mellette maradtak, hiszen emberek millióinak okozott boldogságot a zenéivel – kevesen tudták, de volt az éneken és a táncon kívül egy másik dolog is, amiben kiemelkedett.

Kikerült az internetre pár egészen meglepő felvétel, amik azt bizonyítják, hogy Michael Jackson fantasztikusan beatboxolt, vagyis olyan ütemeket tudott létrehozni a szájával, amik egészen zseniálisak voltak – pedig akkoriban egyáltalán nem volt annyira elterjedt a „szájdob”, mint manapság, szóval ebből a szempontból is igazi úttörő volt a popsztár.

A lent látható videó is jól mutatja, hogy Michael Jacksonnak a vérében volt a zene, imádott alkotni, ráadásul pontosan tudta, hogy mit csinál, illetve hogyan lehet igazi ritmusos slágereket alkotni – nem hiába lett Jacko egy igazi legenda:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás