
Eldőlt a sorsa a Michael Jackson dokumentumfilmnek!
Olvass tovább...
Könnyen lehet, hogy az utóbbi években hamis Michael Jackson dalokat hallgatott az egész világ.
Minden idők legnagyobb popikonja, Michael Jackson éppen a hatalmas visszatérésére készült, mikor 2009-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halála után nagyjából egy évvel jelent meg tőle a Michael című album, ami a gyászoló rajongók körében nagy sikert aratott, viszont van rajta három olyan dal is, ami végül hatalmas botrányt okozott – nem véletlenül.
Olvass tovább...
Sokan úgy gondolják, hogy a „Breaking News”, „Monster” illetve a „Keep Your Head Up” című, az albumon szereplő dalokat valójában nem is Michael Jackson énekelte fel, hanem valaki más, akinek hasonlít a hangja – mivel az énekes a feltételezések szerint már nem tudta befejezni a felvételeket.
Állítólag a lemezt zárt ajtók mögött, titokzatos körülmények között fejezték be a producerek, ami nagyon gyanús volt, ráadásul Jacko egyes családtagjai ahogy meghallották a fent említett zenéket, rögtön tudták, hogy nem a világsztárt hallják – vagyis, ha igazak a híresztelések és a vádak, akkor csúnyán át lettünk verve, és az utóbbi években nem is Michael Jackson dalait hallgattuk.
Volt már, aki perre vitte az ügyet, de akkor a bíróság úgy döntött, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy nem Michael Jackson hangja hallható a felvételeken, ráadásul a szakértők szerint is autentikusnak bizonyultak a sávok – de most mégis történt valami, ami miatt bizonyos szempontból eléggé megkérdőjelezhetővé vált a verdikt.
Lekerültek a Spotify és egyebek között az Apple Music kínálatából is a fent említett, kétesnek gondolt dalok. A kiadó azzal indokolta ezt, hogy nem akarja tovább, hogy erről beszéljenek az emberek, így inkább eltávolította a zenéket – ez pedig több, mint gyanús, ráadásul a magyarázat sem túl meggyőző.
Könnyen lehet, hogy a beismerés helyett jobbnak tűnt a kiadó számára ez a megoldás, de persze az is benne van a pakliban, hogy ezek tényleg Michael Jackson dalai voltak – ha az utóbbi igaz, akkor pedig ezzel a döntéssel most megfosztottak minket 3 Jacko zenétől.
Egyelőre még nem lehet tudni biztosan az igazságot, így mindenki eldöntheti magának, hogy mit hisz – íme a „Monster”, hogy könnyebb legyen véleményt alkotni: