II. Erzsébet húgának titkait remekül bemutatta A korona, de miben ferdített a sorozat?

Az a legnagyobb szerencséjük az A Korona rendezőjének és stábtagjainak és színészeinek, hogy hihetetlenül jól rakták össze. Már az első évad első része után még többet és többet akarsz belőle, az első évadot pedig úgy fejezed be, hogy gondolkodás nélkül mész a következőre, nehogy vége legyen. Kikapcsol és izgat egyszerre. Kicsit olyan, mintha az értelem és az érzelem küzdene egymással minden egyes képkockán, és volt olyan pillanat, amikor picit túltoltnak és erőltetettnek éreztem ezt a „Korona mindenek felett" hangulatot: mintha a készítők már-már negatív oldalként szeretnék feltüntetni a királyi családdal szemben azt, hogy bármi is történik, sosem győzhet a szív.

S miközben az ész és a szív harcol, a hétköznapi én és a királynő én harcol egymás között, a néző maga is dilemmába kerül: fordított helyzetben ő mit csinálna? Tényleg jogos ez és ez a döntés, vagy lehetett volna másképpen is? Miért engedi II. Erzsébet hogy kihasználják, és tényleg kihasználják? Fülöp herceggel elváltak volna már a legelején, ha megtehették volna és lehet, hogy a kötelesség és a törvények mentették meg a házasságukat?

Érdekes, hogyha felmerül Diana neve, egyből hárítani kezd a Buckingham-palota. Ebből is érződik a nagy szürkeség és tabutéma, ami körbeveszi a családot és e tekintetben a múltat:

Margit hercegnőt, II. Erzsébet húgát, is szerette az angol nép, a világ és a média is. Főleg amikor kiderült, hogy szerelembe esett Peter Townsendbe, aki a brit Királyi légierő tisztje volt, illetve a néhai királynő és Margit apja is nagyra becsülte. A Korona majdnem egy egész évadot szán erre a szerelemre: a valóságban csak egy évet kellett várniuk, míg a sorozatban két évet, hogy összeházasodjanak, amiből a végén nem lett semmi. Az egyház nem tűrte a válásokat, és nem engedélyezte egy elvált újraházasodását úgy, ha az exe még életben volt, és mivel Peter elvált és gyerekei voltak, így minden ellene szólt. Ha csak a 16 év korkülönbség lett volna, nem is lett volna annyira kiborító ezek szerint, bár ha a férfi az idősebb, az sosem annyira felháborító, mint amikor a nő.

A filmben a tiszt áll ki végül a nyilvánosság elé, de a valóságban valójában Margit hercegnő volt az, aki elmondta a végleges döntést a sajtónak,

„Szeretném tudatni, hogy eldöntöttem, nem megyek feleségül Peter Townsend repülőezredeshez. Tudatában voltam annak, hogy ha lemondok a trónörökléshez fűződő jogaimról, akkor polgári házasságot köthettem volna. De tekintettel az egyház tanítására a keresztény házassággal kapcsolatban, és tekintettel kötelességemre a Nemzetközösség felé, elhatároztam, hogy ezeket a szempontokat a többiek elé kell helyeznem. Döntésemet teljesen egyedül hoztam, bár ebben mindvégig támaszom volt Townsend repülőezredes kifogyhatatlan támogatása és odaadása."

Amikor a királynő végül meghozta a döntését és elmondta a húgának, akkor az nem tudom, mennyire volt valóságos jelenet, de annak a résznek az volt a tetőpontja. Képzeljük el, hogy szerelmes párként belemész a királynő miatt, a testvéred miatt abba, hogy vársz két évet, amíg a pár egyik tagja 25 éves lesz és szabadon össze nem házasodhat azzal, akivel szeretne, majd letelik a 2 év és kiderül, hogy igazából az egész hazugság volt. Hazugság volt és ármány, s a nővéred a Koronát választja a testvérének és a halott apjának tett ígérete helyett.

„Te nem értheted milyen az, amikor az ember megőrül. Peter az egyetlen, aki érti és tud kezelni. Nélküle elvesztem,"

- hangzik a Margit hercegnőt játszó Vanessa Kirby szavai, és ott kicsit arra gondolsz, hogy valóban ilyen: rátalálsz valakire, aki tud téged kezelni akkor is, amikor saját magadat sem tudod, hogy rátalálsz valaki olyanra, aki nem fél tőled, hanem a legrosszabb pillanataidban is szeret és erről a végén le kell mondanod, mert a családodat nem érdekli más, csak a jóhírűk.

Látszólag a királynő jól döntött, hogy nem engedte meg a frigyet, mert a sajtó azt hozta le, hogy a nép együttérezz Margit hercegnővel, aki önmaga helyett a királyi családot és a hazáját választotta és ennyi is volt: senki nem foglalkozott tovább a dologgal. Kivétel a hercegnő. S az egész sorozatban talán ez a legjobban fullasztóbb: mintha elvárás lenne, hogy a királyi család mondjon le saját maga igényeiről csak azért, hogy Angliának jó lehessen. Mintha az, hogy királyi vér csörgedezik az ereidben egyenlő lenne az érzelmeidről való lemondásával.

Aztán a későbbiekben bebizonyosodik, hogy Margit hercegnő valóban nem túlzott, tényleg elveszett onnantól, tényleg nem találta önmagát. Akkor ment férjhez, amikor meghallotta Peter, a nagy szerelem bejelentését a saját esküvőjéről: ha ő is, akkor én is? Nagyvilági életről és társaságról szólt utána a fáma, de A Korona sorozat után csak nekem tűnt fel, hogy senki sem foglalkozott vele? Senki nem kezdte el elemezni, hogy vajon miért volt olyan amilyen, hogy vajon ő is mentális gondokkal küzdött vagy egyszerűen csak egész életébe gyászolta a saját helyzetét, az elvesztegetett igaz szerelmet? Miért nem foglalkozunk vele jobban, miért elég mindig nekünk az, ha valaki lemond magáról miattunk? Vagy miért a botrány lesz az első, amire felfigyelünk?

A felszínes életmód nem új keletű találmány.

A hercegnő szerelmi élete párhuzamba vonható a nagybátyja, VIII. Eduárd életével: mindössze 326 napot uralkodott, amikor választás elé állították, hogy vagy az amerikai elvált asszonyt veszi el, vagy király marad, de a kettő együtt nem megy. S bár az akkori királynak mindene volt a hazája, a szerelmet választotta. Ő kikerült a királyi családból, de ott volt az igaz szerelem, Margit benne maradt, de igaz szerelem nélkül: melyik a jobb?

Margit volt az első, akinek az esküvőjét az egész világ végigkövethette, mert a brit BBC közvetítette: körülbelül 300 millió nézőhöz jutott el. A férj a nem éppen jóhírű fényképész, Antony Armstrong-Jones volt, aki egyébként akkoriban nyíltan biszexuálisként élt. Mégis akkor váltak el egymástól, amikor Margit állítólag megcsalta.