promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez a brutáltehetséges lány úgy adta elő a Dancing Queen-t, ahogy még sosem hallhattad
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Debbii Dawson teljesen elvarázsolta a hangjával az America's Got Talent zsűrijét, de történt egy kis kellemetlenség is.

Az America's Got Talent című tehetségkutató műsor olyan erővel bír, hogy képes bárkiből egyik pillanatról a másikra igazi világsztárt csinálni, így nem meglepő, hogy minden évadnál több ezren próbálnak szerencsét különböző produkciókkal. A mostani szezonban még egy hollókői lány is feltűnt, aki a cuki kutyusával kápráztatta el a közönséget, és még tovább is tudott jutni:

Elképesztően sok énekes van, akik az America's Got Talent színpadán szeretnének befutni, de nagyon nehéz itt kitűnni a tömegből, hiszen nem elég a csodás hang, igazi karakternek is kell lenni, akinek története és célja van. Most egy Debbii Dawson nevű lánynak sikerült maradandót alkotnia a műsorban, ugyanis egy szál gitárral a kezében megérkezett, elmondta, hogy valósággá szeretné kovácsolni az álmait, és már az első pillanatban elvarázsolt mindenkit a cuki kisugárzásával – bár a zsűri feje, Simon Cowell rendesen szívta a vérét, amiért a szülei nem jöttek el a meghallgatásra, mivel ez arra utalhat, hogy nem hisznek a lányukban.

Mindenkinek elállt a szava, mikor Debbii Dawson elkezdett énekelni, hiszen úgy adta elő a legendás ABBA örökzöld slágerét, a „Dancing Queen”-t, ahogy még sosem hallhattuk: a különleges hangjának köszönhetően egészen új hangulata lett a dalnak, arról nem is beszélve, hogy néhol még a dallamokon is változtatott, és teljesen sajátos módon prezentálta a közkedvelt zenét.

Természetesen sikerült továbbjutnia, a zsűritagok pedig ott a helyszínen fel is hívták a szüleit, hogy elmondják nekik, mennyire ügyes volt Debbii Dawson – ekkor viszont elég kellemetlen dolog történt, ugyanis az apuka elárulta, hogy a lány kérte meg őket, hogy ne menjenek el a forgatásra, így kiderült, hogy csak sajnáltatta magát. Ebből persze nem lett nagy gond, mindenki jót nevetett a szituáción, az énekesnő tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen.

Itt lehet megnézni Debbii Dawson lehengerlő produkcióját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás