promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zelenszkij megbukott Magyarországon, lassan már a Hotel Margaret negatív csúcsait döntögeti
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kockázatos vállalkozás volt az ukrán sorozatot műsorra tűzni, nem is jött be az RTL Klubnak.

A háborús hőssé vált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a showbusiness világából csöppent a politikába, hiszen korábban előadóművészként és producerként építgette karrierjét. Így készítette el 2015 és 2019 között A nép szolgája című filmsorozatot, amelyben Ukrajna vezetőjeként látható – és ezt a szerepet 2019-től a valóságban is eljátszhatja.

Az orosz invázió megkezdése után néhány héttel, március 20-án tűzte műsorra az RTL Klub Zelenszkij sorozatát Magyarországon, amely a várakozásoknak megfelelően nagyon jól kezdett. Az első epizódot 561 ezren nézték a teljes lakosság körében, míg a 18–49 éves korosztályban 190 ezer nézőt sikerült megfognia.

Az érdeklődés később jelentősen lanyhult, ahogy a hazai lakosság kezdett belefáradni a szomszédban zajló háborúba. A nép szolgája 51 részét alighanem így is műsoron fogja tartani az RTL Klub, és egyelőre a vetítési időpontján sem változtattak, pedig a 21. hét sem hozott rózsás eredményeket.

„A Pepe közepes eredményeket szállított, de a sorozat még a szokásosnál is jobban elverte az ukrán elnök szériáját. A nép szolgája ugyanis mindkét epizódjával katasztrofálisan futott, sőt az aznapi második részével közönségarány tekintetében megdöntötte a saját negatív rekordját. Nehezen érthető, hogy ha ilyen szörnyen megy, akkor az RTL miért erőlteti ennyire kiemelt sávban”

– értékelte a május 29-i (vasárnapi) történéseket a Sorozatwiki oldal. Mit jelent ez a számok nyelvén? Míg a Pepe 475 ezer embert ültetett aznap a képernyők elé (160 ezret a 18–49-es korosztályban), addig Zelenszkij sorozatának dupla epizódjai 252 és 192 ezret (illetve 85 és 67 ezret). Lassan már az RTL Klub saját sorozata, a Hotel Margaret záró részének negatív rekordja is veszélybe kerül, arra 152 ezer kitartó érdeklődő volt kíváncsi a teljes népességben, valamint 26 ezer unatkozó felnőtt a 18–49 éves korosztályban.

A Port.hu oldalról elég nehéz A nép szolgájáról objektív nézői véleményeket kimazsolázgatni, hiszen a háború politikai mederbe tereli a hozzászólásokat. A széria hazai kudarcát talán a következő kommentek világítják meg a legjobban:

„Eleinte tisztán jópofának tartottam, és tetszett a sorozat. De mostanra túltolták benne a demagógiát. Sajnos.”

„Vígjátéknak átlagos. Politikai szatírának viszont kiváló!”

„Gyenge filmsorozat, ennél még a török sorozatok is jobbak!”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás