promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mindenkit megbabonázott a Marvel új sorozata - Tényleg ennyire jó a Holdlovag, vagy ez már fanatizmus?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Holdlovag című sorozat már egyetlen epizód után meghódította a Marvel rajongók szívét.

Március 30-án indult a Disney+-on a részben Magyarországon forgatott Holdlovag, vagyis a Moon Knight című, mindössze hat epizódból álló sorozat az őrületesen játszó Oscar Isaac, és a visszafogott gonoszként tündöklő Ethan Hawke főszereplésével. Az alkotás már a legelső résszel megragadta a nézőket, hiszen betekintést nyerhettünk benne a misztikummal teli egyiptomi mitológiába, ráadásul hamar kiderült, hogy a rejtélyekkel teli, bohókás hősünk személyiségzavarban szenved, a másik énje pedig egy képzett harcos, aki különleges képességekkel rendelkezik – szóval a készítők elég érdekes alapokra helyezték ezt a szériát.

Most érkezett el a feléhez a máris hatalmas sikernek elkönyvelhető, a közönség és a kritikusok által is nagyra tartott Holdlovag, így már le lehet vonni pár következtetést, hiszen már csak három epizód van hátra:

  • Oscar Isaac nagyon élvezi, hogy egyszerre több karaktert játszhat, és igaz, hogy elég furcsa megoldásokat választ néha színészként, de mind nagyon szórakoztató;
  • Ethan Hawke tökéletes választás volt, mivel hiába ő a „gonosz”, az érveit megértjük, és annyira karizmatikus, hogy mélyen belül egy picit neki is szurkolunk;
  • A készítők nem akartak egy „tipikus” eredettörténetet elénk tárni egy eddig sokak számára ismeretlen figuráról, ráadásul folyamatosan játszadoznak velünk, és csak apránként adagolják az információkat – valószínűleg valami nagyra készülnek a későbbi részekben;
  • A Holdlovag nagyon menő, de mint szuperhős elég nehezen elképzelhető a többi Marvelhős társaságában, hiszen szinte minden szempontból elüt tőlük az eddigi három rész alapján – és talán pontosan ez volt az alkotók célja;
  • Egyelőre az egész sorozat egy nagy, de élvezetes káosz, aminek valóban kifejezetten egyedi a hangulata és a stílusa, így reméljük, hogy az utolsó épizódokban tisztázzák a dolgokat, és egy teljes, kerek élményt kapunk.

Az biztos, hogy a Marvel ezzel a sorozattal képes volt újat mutatni, és már ez is hatalmas teljesítmény, ráadásul még csak a Holdlovag felénél tartunk, így bőven jöhetnek még meglepetések, váratlan csavarok, különös karakterek – szóval mindenképp érdemes adni neki egy esélyt, mert ez a széria kellemesen furcsa, bűnösen szórakoztató és bizsergetően misztikus, így most nem a Marvel rajongók esetleges fanatizmusa miatt lehet ennyi jót hallani róla.

Itt lehet megnézni a Holdlovag előzetesét, az új részek szerdánként jönnek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás