promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hoppá: Jim Carrey elvállalná az Ace Ventura 3-at, de van egy elég komoly feltétele
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jim Carrey reményt adott a rajongóinak, miután félig-meddig bejelentette, hogy visszavonul.

Jim Carrey minden idők egyik legsikeresebb színésze, aki rengeteg zseniális komédiát készített nekünk az utóbbi évtizedekben, hiszen egyebek között az Ace Venturában, a Dumb és Dumberben, A Maszkban, A minden6óban és a Hanta boyban is maradandót alkotott. Már megy a mozikban a legújabb, Sonic, a sündisznó 2 című filmje, ami állítólag az utolsó munkája lesz, ugyanis nemrég elhintette egy interjú során, hogy visszavonul a filmkészítéstől.

A rajongók persze nagyon elszomorodtak a hír hallatán, hiszen Jim Carrey sokak kedvence, ráadásul még rengeteg filmben szeretnék látni őt és az elképesztő gumiarcát – éppen ezért örültek annyian annak, hogy a komikus most egy kifejezetten bizalomgerjesztő dolgot mondott azzal kapcsolatban, hogy esetleg folytatná a színészkedést.

Jim Carrey-t arról kérdezték egy reggeli tévéműsorban, hogy készítene-e folytatást a régi sikerfilmjeihez, ő pedig elmondta, hogy igen, de csak ha egy igazán zseniális rendező keresné fel egy olyan ötlettel, ami teljesen újragondolja az egészet – példának fel is hozta azt, hogy szívesen megcsinálná az Ace Ventura 3-at, ha azt A sötét lovag-trilógia alkotója, Christopher Nolan készítené el, és sokkal komolyabbá tenné a népszerű karaktert.

Ez így elsőre kifejezetten lehetetlen feltételnek tűnik, hiszen korunk egyik legjobb rendezője, Christopher Nolan nem annyira őrült, hogy ilyen sok grandiózus film után egy Ace Ventura 3-ba ölje az energiáit – pedig biztos, hogy rengetegen megnéznék a végeredményt.

Anyagilag amúgy nem is lenne rossz döntés elkészíteni az Ace Ventura 3-at Jim Carrey-vel, hiszen az első rész 1995-ben több mint 107 millió dollárt termelt világszerte, a két évvel később bemutatott folytatás pedig nagyjából megduplázta ezt a bevételt – szóval reméljük, hogy a világsztárt egyszer még újra láthatjuk az állatimádó nyomozó szerepében, hiszen Ace Ventura minden idők egyik legőrültebb, legviccesebb karaktere, akit csak Jim Carrey tud eljátszani.

Itt lehet megnézni Jim Carrey interjúját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás