promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Opitz Barbi keményen vissza akar vágni a rosszindulatú kommentelőknek – videó
Borítókép:  Gold Record Hungary - YouTube
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az énekesnő sok negatív kommentet szokott kapni, és most úgy döntött, hogy reagál is ezekre.

Opitz Barbinak nagyon izgalmas éve volt, de már gőzerővel készül a következő évre, és több szerzeményen is dolgozik.

Az énekesnőt nagyon érdekli a reggaeton stílus, de egy trap dala is közeleg, ami januárban lát majd napvilágot. Barbi nem pihen az ünnepek előtt, mivel bele akarnak vágni a klipforgatásba. Az egyik szerzeménye középpontjában a rosszindulatú kommentelők lesznek.

„A dallamot és a szöveget is én írtam. Eddig is születtek ilyen dalok – nem csak a producerek írtak nekem dalokat – csak eddig még nem bíztam annyira a saját ötleteimben, most épp itt az ideje”

- mondta Opitz Barbi a Reggeliben, aki hozzátette, hogy hála égnek nem olyan sok negatív komment találja meg, de szerinte a hétköznapi emberek is érteni fogják, hogy mit akar majd ezzel mondani.

„Itt van a TikTok, vannak hétköznapi emberek is, akiknek tök nagy eléréseik vannak, és őket is betalálják ezek a negatív kommentelők. Szóval szerintem mindenki át tudja érezni ezt a témát”

- nyilatkozta az énekesnő.

Barbi elmondta, hogy bulizni nem igazán jár, neki a fellépések jelentik a bulit, és a születésnapján is csak egy kis szolid ünneplést tartottak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás