promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új királya van a Netflixnek – Nem fogod elhinni, mi lett a streamingóriás legnézettebb filmje!
Borítókép:  Illusztráció / Netflix
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy a Netflix eddigi legdrágább filmje jó befektetésnek bizonyult, ugyanis a Különösen veszélyes bűnözők nagyobb siker lett, mint azt bárki is gondolta volna.

A Netflix először a 2016-ban indult Stranger Things című sorozattal mutatta meg, hogy mit tud, az utóbbi években pedig sorra gyártotta az egyre nagyobb projekteket. A streamingóriás eddigi legdrágább filmje állítólag a pár hete bemutatott Különösen veszélyes bűnözők, ami nem meglepő, hiszen három gigasztár is szerepel benne: Dwayne Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot – most pedig kiderült, hogy igazán jó befektetés volt ez az alkotás.

Hivatalosan is a Különösen veszélyes bűnözők lett minden idők legsikeresebb Netflix filmje, ugyanis mindössze 28 nap alatt összesen 328,8 millió órán keresztül nézték a platform felhasználói Dwayne Johnsonék izgalmas mókázását – közben pedig további rekordokat döntögetett az alkotás, hiszen egyebek között három héten keresztül ez volt az összes országban a #1 film, amire még sosem volt példa.

A Különösen veszélyes bűnözőknek a 2018-as Madarak a dobozban című Sandra Bullock horrorfilmet sikerült letaszítania a Netflix képzeletbeli trónjáról, ugyanis azt az alkotást 28 nap alatt „mindössze” 282 millió órán keresztül nézték az emberek a streamingoldalon – szóval kijelenthetjük, hogy még mindig Dwayne Johnson Hollywood királya.

Íme a Különösen veszélyes bűnözők magyar feliratos előzetese, hátha valaki kedvet kap hozzá:

Itt pedig Dwayne Johnson bejelentése:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás