promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Keanu Reeves már látta a Mátrix 4-et – Ez volt az első reakciója!
Borítókép:  Keanu Reeves / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokan várják már a Mátrix: Feltámadások című filmet, ami Keanu Reeves reakciója alapján biztos, hogy nem fog csalódást okozni.

Nagyon meglepődtek a rajongók, mikor bejelentették, hogy jön a Mátrix negyedik része, amiben ráadásul Keanu Reeves és többek között Carrie-Anne Moss is visszatérnek. Lana Wachowski alkotásához nemrég érkezett meg az első előzetes, ami pillanatok alatt felrobbantotta az internetet, így emberek millióiban ébredt fel a vágy, hogy most azonnal megnézzék a Mátrix: Feltámadások című folytatást – erre sajnos még várnunk kell egy kicsit, de Keanu Reeves már volt olyan szerencsés, hogy megnézze, és most kiderült, hogyan reagált az első megtekintés után.

„Húsz évvel ezelőtt elmeséltél egy történetet, amiben felvázoltad a következő húsz évet, és a digitális, virtuális élet problémáit, illetve hogy ez milyen hatással lesz ránk, hogyan fogunk róla gondolkodni, majd adtál egy keretet, hogy képesek legyünk gondolkodni és beszélni róla. Most elővetted ugyanazokat a karaktereket, ugyanazt a történetet, ugyanazokat a dolgokat, amik jelenleg valahogy mégis megint a következő húsz évről szólnak. Hogy csináltad ezt?”

mondta a rendezőnek Keanu Reeves.

Ez igazán bizalomgerjesztő, hiszen 1999-ben a Mátrix első része minden szempontból zseniális volt, szóval ha Keanu Reeves ahhoz hasonlítja a folytatást, akkor szinte biztos, hogy tényleg nagyot fog ütni. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e a készítőknek a mai, modern közönséget is lenyűgözniük az ötleteikkel, vagy sem.

Itt lehet megnézni a december 22-én érkező Mátrix: Feltámadások előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás