Házasodna a gazda: Durván kiakadtak Zolira a lányok - videó

Tetőfokára hágtak az indulatok a tanyán, miután kiderült Zoli és Jázmin légyottja.
Jázmin nem bírt együtt élni a titkával, ezért kitálalt a lányoknak arról, mi is történt közte és a gazda között a vadászházban. A lányok ezután szinte szóhoz sem jutottak, egyenesen lesokkolta őket a hír.

Házasodna a gazda: felajzott megjegyzéssel udvarol Zoli gazda, Pista gazda pedig kiszórta kiszemeltjeinek többségét
Olvass tovább...
Zsófi szerint nagyon gáz, amit Zoli tett.
Tényleg úgy gondolta, hogy most idejövünk hárman és kipróbálgatja az egyikünket, és ha jó, ő lesz, ha meg nem, akkor másikunkat választ? Nem vágom.
Nóri a hír hallatán csak hebegett-habogott. Elmondta, hogy ő szereti az úriembereket, de Zoli így, hogy lefeküdt Jázminnal, már abszolút nem az. Mint mondta:
Nem értem, hogy miért vagyunk akkor még mindig itt.
Zoli aztán rátett még egy lapáttal, ami nem tudjuk, hogy Jázminnak hogy esett, de a lányokat próbálta azzal nyugtatgatni, hogy a romantikus éjszaka nem fogja befolyásolni, nem az alapján fogja megítélni a dolgokat.
Jázmin csak annyit fűzött a történethez, hogy
ugyan nem bánta meg, hogy lefeküdt a fiúval, de lehet, hogy elhamarkodta a dolgot.

A Konyhafőnök: az RTL Klub átverte a rajongókat?
Olvass tovább...
