promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Idő: a Hatodik érzék rendezője elintézi, hogy rettegjünk az öregedéstől – előzetes
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hamarosan megérkezik M. Night Shyamalan legújabb horrorfilmje, az Idő, ami a legújabb, magyar nyelvű előzetes alapján a rendező egyik legfurcsább alkotása lesz.

M. Night Shyamalan eddig olyan filmekkel bizonyította tehetségét, mint például a Hatodik érzék, Jelek vagy a Széttörve, és igaz, hogy voltak egészen pocsék munkái is, de az utóbbi időben összeszedte magát, és igazán borzongató, érdekfeszítő alkotásokat hozott nekünk. Most úgy tűnik, hogy megint egy különleges ötlettel rukkolt elő, ugyanis legújabb horrorjának főellensége nem más lesz, mint maga az öregedés.

Az Idő című filmben hőseink egy csodaszép, eldugott partra mennek nyaralni, de a pihenés hamar rémálommá változik, ugyanis kiderül, hogy valami nincs rendben ezen a helyen, mivel az emberek hirtelen elkezdenek megöregedni, és úgy tűnik, hogy nincs menekvés a megmagyarázhatatlan jelenség elől.

M. Night Shyamalan eddig elintézte, hogy reszkessünk a szellemektől, az űrlényektől, sőt, még a növényektől is, most pedig az idő vasfogaitól kell félnünk – bár az már így is rengeteg embert tart rettegésben.

A Gael García Bernal, Vicky Krieps, Alex Wolff és többek között Thomasin McKenzie főszereplésével érkező Idő című horror/thriller július 29-én érkezik a hazai mozikba, itt lehet megtekinteni a magyar nyelvű előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás