260 perces gigászi mozifilm egy magyar zseniről, akit már mindenki elfeledett - Nárcisz és Psyché kritika

A magyar filmgyártás idén ünnepli a 120. születésnapját (és éppen ma van ez a szép évforduló), ez pedig komoly kor, hatalmas történelemmel, rengeteg nagyszerű, elgondolkodtató és még több elképesztően rossz, félrement alkotással a háta mögött. Mégis az egyik legjobb alkalom, hogy néhány remekművet újra megcsillogtassunk a publikum előtt, amelyeket egyszer az életben legalább érdemes lehet megnézni,

ha egy kicsit szeretnénk kiszabadulni az univerzális szórakoztatás nagyágyúinak, a Netflix-nek és az HBO GO-nak az egyetemes szorításából, és kicsit elmennénk a hazai dolgok irányába, olyan filmeket ismernénk meg, amelyek nagy részben magyar problémákról szólnak, persze univerzális igénnyel.

A Nárcisz és Psyché egy egyedülálló magyar könyvből, Weöres Sándor Psyché című alkotásából készült. Ebben a műben a nagy magyar költőzseni, gyermekkorunk Bóbitájának apukája, hatalmas feladatra vállalkozik, egy sohasem létezett 18-19. századi magyar költőnő élettörténetét alkotja meg úgy, hogy a verses regényben az életműhöz alkotásokat is kreál.

Ez egy óriási irodalmi kaland, miközben egy elfeledett magyar költő, Ungvárnémeti Tóth László életművét is láthatóvá teszi a horizonton. Egy olyan író emlékét villantja fel Weöres, akiről sokan úgy tartják, hogy korát megelőzően alkotott zseniális és modern műveket a nyelvújítás forradalmi légkörében.

És erről az elképesztő alkotókedvről, szellemi és tudományos felpörgésről szól a Nárcisz és Psyché című film is.

A könyv amúgy tele van búja és intim jelenetekkel, Psyché őrült kalandokba keveredik, miközben meglátogatja rengeteg híres magyar ágyát is, többek között Széchenyi és Kossuth kortársára, Wesselényi báróra is kiveti a hálóját, ennek a kanapés jelenetnek pedig a filmben is kitüntetett helye van.

Weöres, majd a könyvből filmet készítő Bódy Gábor pedig lehengerlő stílusban tárja elénk a bárónő és a tudós, Ungvárnémeti kalandozásait szerelmeken, szellemeken és eszméken át.

A trailer után elmondjuk, miért érdemes megnézni ezt a filmet, ha éppen akad 260 szabad percetek, amit szeretnétek megtölteni olyan tömény élménnyel, hogy hosszú hetekig gondolkodjatok majd hogy kiderítsétek, végülis miről van akkor szó? 5 támpontot adunk.

1. Időutazás, horror és csupa fura dolog keveréke

A film a 18. századtól ível egészen az első világháborúig, egy hatalmas tabló a polgári kultúra felemelkedéséről és bukásáról. A rendező, Bódy Gábor 200 év anyagi és szellemi kultúráját vonultatja fel a képernyőn. Érdekesség, hogy az időutazás jeleneteinél, az időugrásoknál megesik, hogy egy intim aktus közben történnek. Főhőseink azonban egy percet sem öregszenek, miközben a világ nagyon megváltozik körülöttük.

Egy fantasztikus vízióban lehet részünk, amelyben - mint látni fogjuk - az emberi szellem és lélek összefonódása rendkívüli dolgokra képes.

Ahogy pedig elérjük a 20. század elejét, Bódy azt is megmutatja, hgy az emberi szellem miféle borzalmakra is rávehető, hogy a tudomány mindenhatóságába vetett hit hova vezethet, ha kivész belőle a humánum és a  szellem. Ennek a jegyében a film egyes jeleneteit áthatja a század diktatorikus rendszereinek bűze is. Az egyes részekben például a tudományos rasszizmus berkeibe is betekintést nyerhetünk, amikor az emberek koponyáit méricskélik a tudósok. Azt pedig már egyéni tanulmányainkból is tudhatjuk, hogy mindez hova futott ki...

2. Magyar sorskérdések fantasztikummal tálalva

A film ugyan univerzális igénnyel beszél az emberi szellem mindent lenyűgöző teremtő erejéről, mégis a legnagyobb magyarok kerülnek elénk a filmkockákon. Elutazunk Kazinczy Ferenc birtokára, Bányácskára, ahol a költészet emelkedik a film fókuszába, majd részt vehetünk a reformkor egyik országgyűlésén is, ahol fantasztikus szerkezetek is megelevendnek a filmvásznon, mesélve egy korszakról, amikor a tudományba vetett hit felhőtlen optimizmussal párosult.

De Bódy, illetve a látványtervező Bachman Gábor még a valóság fantasztikumait is überelik. Megesik például, hogy az országgyűlés épületének eltűnik a teteje, mintha egy 21. századi lehúzható tetejű csodaszerkezetben ülnénk. 

3. A filmezés imádata

A filmet Bódy Gábor, a tragikus sorsú magyar filmrendező készítette, aki 39 éves korában követett el öngyilkosságot. Csupán három nagyjátékfimet hagyott ránk, de azok mind elképesztően egyedi alkotások. Bódy nem egyszerűen rendező volt, hanem, mint ahogy magáról is mondta, ő kinematográfusnak tartotta magát, aki a filmek poétája.

Őt nemcsak a filmezés érdekelte, hanem a film, mint médium, és a mögötte megbúvó kifejezési lehetőségek tengere is, illetve a filmkészítés önreflexiós technikái is. Ebből pedig azonnal levághatjuk, hogy a Nárcisz és Psyché nem pusztán egy film, amelynek van egy narratívája, hanem egy összművészeti alkotás, amelyben a szerző megpróbál arra is választ találni, hol van a valóság és a fikció határa, mit jelent a kamera általi kifejezés.

4. Elképesztően jó látványvilág

A film ehhez mérten különleges látványvilággal operál. Nincs még egy ilyen különleges látványvilágú film a magyar filmtörténetben. Az egyik legjobb rész egy falanszterbe rendezett bányászkolónián játszódik, ahol még egy angyali szárnyakat kapó malacot is láthatunk elrepülni.

5. Nem egyszerű értelmezni, nem szájbarágós

Ez egy olyan alkotás, amelyet nem egyszerű megfejteni, egyszerre szól rengeteg dologról, eszmékről, művészeti stílusokról, történelemről és művészetről is, amelyeket egyenként sem olyan könnyű értelmezni. Végig olyan érzésünk lehet, mintha egy enciklopédiát forgatnánk a kezünkben.

Ám ennél holisztikusabb dolgokról is szó van. Bódyt nemcsak a tudományok fejlődése és a művészet érdeklik, mivel a film egyszerre szól a férfi és a nő kozmoszban betöltött kettősségéről is, a testről és a lélekről is. Miközben Nárcisz, azaz Ungvárnémeti és Psyché soha nem beteljesülő szerelmének lehetünk szemtanúi. Így akad benne kellő dráma és csipetnyi szexualitás is.

Kinek ajánljuk?

Ez az alkotás egy filmtörténeti kuriózum, amely sokkal több, mint egy film, nem fogja könnyen megadni magát neked, bármennyire is próbálod majd megfejteni a különböző jelentésszinteket. Nem fog hidegen hagyni, az biztos, miközben azt is látni fogod, hogy milyen fantasztikus tehetségű vizionáriusok népesítették be egykor a magyar filmszakmát. Nem feltétlenül popcorn-os alkotás, hanem inkább mély filozófia, egy filozofikus, időutazós történelmi film, amely magyar sorskérdéseket is felvonultat.

Úgy hat, az egész, mintha egy enciklopédiát vennél magadhoz a könyvespocról, és azt kezdenéd el lapozgatni. Ilyet pedig manapság nem csinál már szinte senki, de megeshet, hogy a modern ember életéből pont ez a kis kapkodó tudásvágy hiányzik. És ez most mind megtaljátok egy filmbe zúdítva. Ha nem is nézitek meg az egészet, érdemes belenézni tehát, mint nyugodtan használjátok úgy, mint egy enciklopédiát.