promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi meztelenül válaszolgatott a követők intim kérdéseire
Borítókép:  Tóth Andi / via szeretlekmagyarorszag.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tóth Andi unalmában belevágott Instagramon egy kérdezz-felelekbe a követőivel, miközben meztelenül fürdőzött a kádban, és román dalokat énekelt.

Tóth Andi általában egészen könnyen ki tudja akasztani az embereket, hiszen már akkor is folyamatosan beszólogatnak neki, ha kirak magáról egy szexibb fotót, vagy éppenséggel alkoholt fogyaszt (ebből indult a Tóth Gabis balhé is). Már elmondta párszor, hogy nem igazán érdekli őt egyesek ellenszenve, hiszen az érzés kölcsönös, és ezt most is megerősítette egy Instagramon lebonyolított kérdezz-felelek folyamán, ahol egyéb érdekességeket is elárult követőinek.

Tóth Andi fürdés közben válaszolt az emberek intim kérdésire, és többek között az is kiderült, hogy jelenleg szingli; nem dohányzik; a hazugságot bocsájtja meg másoknak legnehezebben; fél a víz alatt; és nem szereti a virágokat, kivéve, ha valaki azzal kér tőle elnézést – szóval egy újdonsült hódoló nem menne sokra egy gyönyörű csokorral.

A fiatal énekesnő a kádban még román dalokat is előadott a közönség kérésére, ráadásul elmondta, hogy idén legalább 4-5 dalt tervez, szóval bőven kapunk még tőle slágervárományos zenéket – a következő például február 27-én érkezik, Tóth Andi pedig nagyon izgatott miatta, és az Insta Storyja alapján már előre felkészült a támadásokra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás