promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy furcsa Star Warsos Instagram-poszt miatt felrobbant az internet
Borítókép:  WallpaperAccess
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ray Park, Darth Maul megformálója kiposztolt egy sokat sejtető képet, ami miatt megőrültek a Star Wars-rajongók.

Ha minden igaz, 2022-ben végre láthatjuk a régóta várt, és sokat emlegetett Obi-Wan Kenobi minisorozatot, aminek címszereplőjét az az Ewan McGregor fogja alakítani, aki a Star Wars előzménytrilógiában is játszotta a népszerű Jedi lovagot.

Mint az korábban kiderült – és hivatalos is megerősítették – a szériában újra láthatjuk minden idők egyik legismertebb Sith Nagyurát, Darth Vadert, akit Hayden Christensen fog újra megformálni. Hogy a Sötét Nagyúr mekkora szerepet kap majd a sorozatban, azt egyelőre nem tudni, mindazonáltal azt senki se várja, hogy egy izgalmas Obi-Wan kontra Vader párbajt láthatunk majd, hiszen, mint tudjuk, a két karakter A Sithek bosszújában történt összecsapásuk után legközelebb csak sok-sok évvel később, az első Halálcsillagon találkoznak.

Nemrég szárnyra kapott az a pletyka is, hogy Vader mellett Darth Sidious egyik korábbi tanítványa is szerepelni fog a Kenobi-ban, mégpedig Darth Maul, akit bukása után egyetlen fő cél vezérelt, hogy végezzen Obi-Wannal.

Persze, ahogy azt a Star Wars: Lázadók című animációs sorozatban láthattuk, az öreg Maul megtalálja Kenobi-t a Tatooine-on, és egy rövid, de hatásos párbaj során életét veszti.

Éppen ezért az már biztos, hogy ezt az összecsapást ugyancsak nem fogjuk látni az élőszereplős szériában, és mivel a karaktert többször is megformáló Ray Park azt írta, hogy „találkozunk a Dathomir-on”, Maul-t vagy egy flashback-, vagy egy olyan jelenetben fogjuk látni, ami időrendben a Solo: Egy Star Wars-történet történetszálának környékén helyezkedik el.

De csak ha igaznak bizonyulnak a feltételezések Maul felbukkanását illetően, hiszen erről semmilyen hivatalos közlés nem jelent meg. Mindenesetre reméljük, hogy a népszerű karaktert újra élőszereplősen láthatjuk a minisorozatban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás