promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: jön a Deadpool folytatása
Borítókép:  Deadpool / Marvel Entreprises / Twentieth c / Collection ChristopheL via AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Fantasztikus hírt kaptak Ryan Reynolds és a nagyszájú Deadpool rajongói, ugyanis a Disney végre rábólintott a harmadik részre, de azért nem teljes az öröm.

2016-ban mutatták be Ryan Reynolds főszereplésével a Deadpool című szuperhősös filmet, ami tele volt káromkodással, véres erőszakkal meg beteg poénokkal. A közönség egyszerűen imádta ezt a szabadszájú karaktert, és ez abból is látszik, hogy közel 800 millió dollárt termelt a film, és a két évvel később érkező folytatás is hatalmas siker lett.

A legtöbben természetesen rögtön készpénznek vették, hogy jön a harmadik rész, de közben a Disney felvásárolta a Deadpoolt gyártó Foxot, és nekik már nem igazán feküdt egy ilyen 18+-os alkotás, így veszélybe került a széria jövője, és még Ryan Reynolds sem tudott semmi megnyugtatót mondani. Most viszont örömhírrel szolgált a stúdió, így egy kicsit fellélegezhetnek a rajongók.

Hivatalosan is bejelentették, hogy jön a Deadpool 3, amiben elvileg Ryan Reynolds is visszatér, viszont leváltották az írókat, és helyettük a Bob burgerfalodája című animációs sorozat készítői, Wendy Molyneux és Lizzie Molyneux-Loeglin fogják elkészíteni a forgatókönyvet.

Ez egyszerre remek és aggasztó, hiszen a régi forgatókönyvírók, Rhett Reese és Paul Wernick tökéletesek voltak erre a munkára, mivel Ryan Reynolds velük álmodta Deadpoolt a nagyvászonra, ráadásul akik nézik a Bob burgerfalodáját, azok tudják, hogy azért másabb, jóval fanyarabb humort képviselnek az új írók, ami nem biztos, hogy illik a karakterhez.

Ettől függetlenül valószínűleg nem kell túlzottan kétségbe esnünk, hiszen Ryan Reynolds jelenléte garantálja a szórakozást és a rajongók elégedettségét. Ráadásul ezzel esély nyílik arra is, hogy Deadpool csatlakozzon az MCU-hoz, így akár a Bosszúállókkal is lehet majd közös kalandja – bár az még nem derült ki, hogy marad olyan káromkodós, mint amilyennek megszerettük, vagy a Disney miatt sajnos vissza kell fognia magát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás