promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ők most a világ legfelkapottabb lánycsapata – megjelent a Little Mix új albuma
Borítókép:  Little Mix offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Begördült a Little Mix hatodik stúdióalbuma, a Confetti, amibe rögtön bele is vethetitek magatokat.

A Little Mix neve már a hazai közönségnek is ismerős lehet, mivel ők voltak az MTV EMA házigazdái. A hazai figyelem azért irányult erre a műsorra, mert Magyarországról is volt bejelentkezés. Ha minden jól megy, akkor a jövő évi díjátadót valóban Budapesten tartják majd – közönség előtt.

A Little Mix az évek során a világ egyik legnagyobb lányzenekarává nőtte ki magát – világszerte több mint 50 millió lemezt adott el, 19 millió Spotify-hallgatóval büszkélkedhet, és ott van 3 milliárd YouTube-megtekintés is a nevük mellett.

Jade, Perrie, Leigh-Anne és Jesy az elmúlt évet az album elkészítésével töltötték, tökéletesítve a tizenhárom popdalból álló gyűjteményt. A „Confetti” megszületéséhez a zenekar együtt dolgozott a jelenlegi pop-slágergyárosok krémjével, beleértve Ariana dalszerzőjét Tayla Parx-ot, a világhírű MNEK-et, a TMS szupersztárjait, és Kamille-t, akivel a csapat már korábban is együttműködött.

Az albumon megtalálhatók a nagy sikerű kislemezek, a „Break Up Song” és a „Holiday”, valamint a közelmúltban előzetesen bemutatott slágerek, a „Not A Pop Song” vagy a „Happiness”. Persze a címadó dal is ütősre sikeredett, ami már kapott egy lyric videót.

Az új lemezt ide kattintva tudjátok meghallgatni, illetve letölteni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás