promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az utolsó pillanatban elhalasztották az egyik legvártabb magyar film premierjét
Borítókép:  Port.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A legfrissebb kormányzati intézkedéseket figyelembe véve és a döntések várható mozis hatásait felmérve, a Becsúszó szerelem forgalmazója, a Vertigo Média és a gyártója, a Campfilm úgy határozott, hogy a film premierjét elhalasztja.

November 4-én, szerdán délelőtt tartották az ősz egyik legvártabb magyar filmjének, a Becsúszó szerelem sajtóvetítését, és már több portál is publikált róla kritikát. A legfrissebb kormányzati intézkedések bejelentése után azonban a film forgalmazója és gyártója úgy döntött, hogy elhalasztják az eredetileg november 12-ére ütemezett film bemutatóját.

„A tervek szerint az Ötvös András, Gombó Viola Lotti és Thuróczy Szabolcs főszereplésével forgatott romantikus vígjátékot 2021. első negyedévében láthatja majd a közönség a hazai mozikban”

- írja közleményében a filmet forgalmazó Vertigo Media.

Bár a november 12-ei országos bemutatóról le kellett mondaniuk az alkotóknak, az előzetesen meghirdetett közönségtalálkozóval összekötött Becsúszó szerelem vetítéseket megtartják a mozikra is vonatkozó, új szabályozás rendelkezéseit betartva. Ezek időpontjairól a Becsúszó szerelem Facebook oldalán lehet tájékozódni.

A Becsúszó szerelem története szerint Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás