promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Idén már nem kerül moziba a Post Mortem
Borítókép:  Szupermodern Filmstúdió / Szvacsek Attila
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az InterCom közleménye szerint Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem csak 2021 elején kerül a mozikba. Ez azt jelenti, hogy idén már nem érkezik új magyar közönségfilm.

Bár már jó ideje elérhető a Post Mortem című magyar horrorfilm előzetese, a filmet forgalmazó InterCom csak most tette elérhetővé a YouTube-on.

A filmet rendező Bergendy Péter, aki a 2019-ben nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor és a legendássá vált A vizsga rendezésével a közönségbarát zsánerfilm számára keresett új utakat, ezúttal hátborzongató utazásra hívja nézőit. A különleges hangulatú, a hazai filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó, de tévesen az első magyar horrorfilmként reklámozott produkcióban olyan nagyszerű színészeket láthatunk a filmvásznon, mint Klem Viktor, Anger Zsolt, Schell Judit, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Nagy Mari, Tóth Ildikó, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor.

A Post Mortem az I. világháború után, a spanyolnátha idején játszódik. Egy frissen leszerelt katona, Tomás a falvakat járja, és halottakról készíti el az utolsó fotójukat – a családjuk körében.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült horrorfilm különleges értékeire már a nemzetközi filmvilág is felfigyelt: a Post Mortemet beválogatták az A kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába, ami egyben a film világpremierje is.

„Az nagyon nagy szó, hogy egy horrorfilm bejut egy A-kategóriás fesztivál fő versenyprogramjába! A film készítése előtt megfogalmazott egyik fontos célunk valósult meg ezzel”

– nyilatkozta a film rendezője.

A hírek szerint a film még további fesztiválmeghívásokra számíthat. A Post Mortem előzetesével hivatalosan október 7-től találkozhatnak az érdeklődök az online felületeken, a horrorfilm, az emlegetett novemberi bemutatóval ellentétben, várhatóan 2021 januárjában érkezik csak a magyar mozikba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás