promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat
Borítókép:  YT
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ki ne emlékezne a Szabó Gyula által narrált magyar sorozatra?! Az 1980-tól egészen 2012-ig sugárzott rajzfilmek epizódjain több generáció is felnőtt. Eredetisége, érdekes rajzai és jellegzetes zenéje a mai napig szórakoztatóak lehetnek minden korosztály számára. 

Nem véletlen, hogy a sorozat október 15-én megkapta a legnagyobb elismerést: Hungarikummá nyilvánították. A Hungarikumok gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

„A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait”

– mondta Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke.

A Magyar népmesék sorozat ötletgazdája Mikulás Ferenc, a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja. Az akkor stúdióvezetőként dolgozó producer szerint szerencséjük is volt a rajfilmmel, ugyanis akkoriba éppen újra népszerűvé váltak a népmesék, illetve egy interjújában azt is elmondta, hogy az akkor fiatal filmstúdiónak nemigen volt anyagi kerete forgatókönyvekre, így ez is az elkészítés mellett szólt, nem voltak plusz költségek. 

Idén a hungarikum-pályázaton a résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.

A cikk végén pedig elevenítsük fel a Kaláka együttes által komponált jól ismert főcímdalt!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás