promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Croodék visszatérnek: mókás előzetest kapott az ősemberes mese folytatása
Borítókép:  Croodék / via viewconference.it
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hét év után végre bemutatásra kerül a Croodék című animációs film második része, amiben egy egészen új világot fedeznek fel rég látott hőseink.

A Shrek-szériát is készítő DreamWorks 2013-ban mutatta be a Croodék című mesét, ami egy ősember-család kalandjairól szól egy változó világban. Az alkotás majdnem 600 millió dollárt termelt világszerte, és ahhoz képest, hogy önálló mű volt, ez elég hatalmas sikernek számít, ráadásul olyan színészek kölcsönözték a hangjukat a vicces figuráknak, mint például Nicolas Cage, Ryan Reynolds vagy Emma Stone.

Hosszú időt kellett várniuk a rajongóknak, de hamarosan jön a folytatás, ami a Croodék: Egy új kor címet kapta, és egy másik famíliát is megismerhetünk benne, akik kicsit fejlettebbek, és egy igazán gyönyörű helyen élnek teljes nyugalomban – de nem sokáig.

A fent említett sztárok is természetesen visszatértek a hangjukkal, bár a hazai közönség semmit sem fog hallani belőlük a magyar szinkron miatt. Az biztos, hogy sokakat fog érdekelni ez az animációs alkotás, hiszen egyszerű, humoros, látványos, és jó eséllyel tökéletes kikapcsolódást nyújt majd mindenki számára – ráadásul még cuki lajhárok is vannak benne, szóval nem lehet okunk panaszra.

A Croodék: Egy új kor jelen állás szerint december 3-án kerül a mozikba, és itt lehet megtekinteni a magyar nyelvű előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás