Eva Green még űrruhában is nagyon szexi

Alice Winocour az egyik legtehetségesebb európai női filmes, aki sok más mellett az Oscar-díjra jelölt Mustang című film társforgatókönyvírója is volt. Legújabb rendezése, az Ígérem, hogy visszatérek a női sorsról, az anyaságról, a karrierről, és a megoldhatatlan dilemmákról szól.

A történet: Sarah (Eva Green) az egyetlen női tagja az európai űrprogramnak, ami rengeteg idejét veszi el. Egyedül neveli nyolcéves lányát és bűntudata van, hogy nem tölt több időt a gyerekével. Az anya-lánya kapcsolat újabb válságba jut, amikor Sarah-t beválasztják egy egyéves űrutazásba, a Proxima küldetésbe. Sarah látszólag megoldhatatlan válaszút előtt áll: imádott gyerekét egy évre hátrahagyja, és élete álmát megvalósítva a karrierjét válassza, vagy lemondjon mindenről és maradjon a kislányával?

Az Ígérem, hogy visszatérek egyértelműen Eva Green jutalomjátéka. A színésznő olyan elképesztő és emlékezetes alakítást nyújt, hogy bátran kijelenthető, hogy nélküle nem is működne a film. Nem véletlen, hogy ezért az alakításért César-díjra jelölte őt a Francia Filmakadémia, de fontos megemlíteni, hogy Winocour alkotása a zsűri-, és az ökumenikus zsűri különdíját is megkapta az A-kategóriás San Sabestian Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint a Torontói Filmfesztiválon is különdíjban részesült.

Külön kiemelném, hogy jelen esetben abszolút találó a magyar cím: nem akarok spoilerezni, de ez egyfajta plusz ígéret, hiszen Sarah már az űrutazás előtt elhagyta magát, és nemcsak azt fogadja meg, hogy hazatér, de azt is, hogy egyszer visszatalál önmagához, és szellemileg is teljesen rendbejön. Éppen ezért gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez a film inkább egy lassú folyású dráma, sem mint egy akciódús sci-fi, de már az előzetes sem az utóbbit ígéri.

Az Ígérem, hogy visszatérek semmiképp sem egy hibátlan film, hiszen bizonyos karakterek jellemfejlődése, vagy néhány meghozott döntés eléggé kilóg a sorból, de ennek ellenére nem egy rossz film, amit egyértelműen Eva Green egymaga visz el a hátán.