promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Eszenyi Enikő
Borítókép:  Eszenyi Enikő. Forrás: Facebook/Szkárossy Zsuzsa.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy Eszenyi Enikőt nagyon megviselte a Vígszínház igazgatói pályázata körül herce-hurca, miközben színésztársai vádjával is szembe kellett nézni.

2020 elején hárman is pályáztak a budapesti Vígszínház igazgatói posztjára, köztük az akkor direktor, Eszenyi Enikő. A pályázat beadásával egyidőben több egykori színésztársa Eszenyi ellen fordult, és vádak sokaságával illették igazgatói munkáját. Többek között Halász Judit és Börcsök Enikő is megszólalt, de akire igazán felkapta a fejét a közönség, az Stohl András volt.

Végül Rudolf Péter lett a Vígszínház igazgatója, és Eszenyi Enikő – egy kivételtől eltekintve – némaságba burkolózott.

Erre a Blikk is felfigyelte, és kereste a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, aki a következőket válaszolta arra a kérdésre, hogy megosztaná-e a közönséggel terveit:

„Köszönöm az érdeklődést, egyelőre nem tervezem”.

A lapnak azonban sikerült megszólaltatni egy ismerőst:

„Nem egyszerűek számára a mindennapok, hiszen amíg nem zárul le a fővárosi önkormányzat vizsgálata, addig nem meri senki alkalmazni. Ráadásul hatalmas hátbaszúrásként éli meg azt is, hogy azok a színészek, akiknek többségét korábban ő vette oda a Vígszínházhoz, nyilvánosan összefogtak ellene. Talán ezért húzódott háttérbe, nem tudom, mi lehet vele. Nem találkoztam vele az elmúlt hónapokban, de Enikő munkamániás, biztos vagyok benne, most is színdarabokat olvas, tervez és készül valamire, mert anélkül egyszerűen nem tud létezni. Hogy itthon mi vár rá, nem tudom, de abban szinte biztos vagyok, hogy külföldön, főleg Szentpétervárott, Csehországban és Szlovákiában nagyon jó színházi kapcsolatai vannak, és imádják is, amiket rendezett korábban. Ott valószínű kap majd jó lehetőségeket, ha Magyarországon nem is”.

Egyelőre annyi bizonyos, hogy Eszenyi Enikő szerepeit visszaadta, ám rendezéseit a következő évadban is műsorra tűzi a Vígszínház.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás