promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mintaapák: megvan Kovács Patrícia utódja is
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, szépen lassan minden készen áll, hogy újraindulhasson a TV2 sorozatának, a Mintaapáknak a forgatása. A főszereplők után kiderült az is, hogy ki veszi át Kovács Patrícia karakterét.

Az elmúlt hetekben óriási botrány alakult ki a Mintaapák körül, a TV2 ugyanis négy kiemelt szereplőt is eltávolított a projektből. Bár a csatorna magaviseleti problémákkal magyarázta a kirúgásokat, és néhány stábtag is megerősítette, hogy több színésszel is gondok voltak a forgatáon, a művészek teljes mértékben cáfolták a vádakat.

A rajongók mindent megtettek, hogy hatást gyakoroljanak a csatornára, hátha megváltoztatják a döntésüket, és visszaveszik a régi színészeket, de ahogy folyamatosan jelentették be az új castingot, úgy szállt el a sorozatkedvelők reménye.

Mint az már korábban kiderült, Fenyő Ivánt Kamarás Iván fogja váltani, Klem Viktornak Makranczi Zalán, míg Szabó Kimmel Tamásnak a Jóban Rosszban sztárja, Száraz Dénes lesz az utódja.

Arról mind ez idáig nem voltak információk, hogy Kovács Patrícia helyét ki veheti át a sorozatban, csak egy névtelen informátor árulta el, hogy Sipos Vera, és Tenki Dalma van versenyben a szerepért, azonban a Ripost megtudta, hogy Szávai Viktória lesz a színésznő utódja, amit a TV2 is megerősített.

A Jászai Mari-díjas Szávai Viktóriát korábban olyan sorozatokban és filmekben láthattuk, mint a Csak színház és más semmi, a 9 és 1/2 randi, és a Szabadság, szerelem.

Fotóforrás: családháló.hu – Képszerkesztőség, Ancsin Gábor

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás