promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Demcsák Zsuzsa újra műsorvezető lesz
Borítókép:  NLC
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Demcsák Zsuzsa a LifeTV-nél kapott műsorvezetői állást, az viszont még nem derült ki, hogy milyen műsor háziasszonya lesz. Az viszont érdekes egybeesés, hogy egyszerre jelentették be Demcsák Zsuzsa visszatérését, és a csatorna gasztro realityjét is.

Demcsák Zsuzsa hosszú évekig volt látható a TV2 különböző műsoraiban, aztán 2017 őszéig az ATV Start műsorvezetője volt. Ezt követően csak vendégként vagy versenyzőként láthattuk a Masterchef VIP-ben vagy az Ázsia Expressz második szériájában, utóbbi aztán teljesen megváltoztatta az életét, itt ismerte meg szerelmét, Krishant, akivel áprilisban össze is házasodtak.

Igen jól alakul Zsuzsa számára a 2020-as év, mint kiderült, hamarosan a megújuló LifeTV-n térhet vissza műsorvezetőként.

„Annyit elmondhatok, hogy a nézők rendszeresen láthatnak majd a Life TV képernyőjén. Örülök ennek a lehetőségnek, mert ugyan az elmúlt időszakban is szerepeltem vendégként különböző műsorokban, igazából a műsorvezetés az, amihez a leginkább értek. Ebben a közegben érzem magam a legjobban, ezért aztán nagyon örülök ennek a lehetőségnek”

- nyilatkozott a Blikknek Zsuzsa.

Bár egyelőre nem tudni, milyen műsort fog vezetni, igen érdekes egybeesés, hogy nagyjából ezzel egyidőben derült ki, hogy nemsokára egy új gasztro reality érkezik a LifeTV-re Vacsorakirály címen.

A műsorban hetente öt ismert hazai híresség fog szerepelni, minden adásban egyikük ad vacsorát saját otthonában a másik négy sztárnak – tudta meg az Origo.

Ez a műsor kísértetiesen hasonlít az RTL Klub és a TV2 korábbi gasztro realityjeihez, a Vacsoracsatához és a Hal a tortánhoz, leszámítva, hogy a Vacsorakirálynak műsorvezetője is lesz, talán éppen Demcsák Zsuzsa.

A gasztro realitynek egyelőre nincsen premierdátuma, de az biztos, hogy napi műsorként láthatják majd a nézők a LifeTV-n.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás