promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka beszólt a zenészeknek, Lovasi beszólt Majkának
Borítókép:  Lovasi offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lovas András szerint Majka kiakadása csak egy kocsmában megy el.

Ahogy mi is hírt adtunk róla, Majka kiakadt azokra a zenészekre, akik igénybe vették az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) és az Artisjus szociális támogatását. Előbbi maga számolta ki, melyik előadónak mennyi jár, míg az Artisjus egységesen 160 ezer forintot utalt mindenkinek, akinek elfogadták a beadványát.

Mivel a legtöbb zenésznek a koncertezés a fő bevételi forrása, így próbálnak azoknak segíteni, akik a csőd szélére kerültek a járvány miatt. Majka rögtön lenyilatkozta, hogy gusztustalannak és szánalmasnak tartja ezt az egészet. Hozzátette, hogy az ő zenekarából is volt olyan, aki igényelt pénzt, de azt jótékony célra ajánlotta fel.

Majka posztja alatt több ismert zenész is felháborodását fejezte ki, amikor végignéztek a névsoron. Lovasi András is felemelte a hangját nem olyan rég Facebookon, de ő inkább Majkára akadt ki a támogatást igénylő zenészek helyett.

„Ez a <nehogy már XY-nak ne legyen egy csomó lóvéja> egy kocsmában simán elmegy, de nyilvános térben ezt belengetni baromi képmutató. Igazi házmestertempó ez, másrészt meg nem túl elegáns, ha az ország egyik legmenőbb, legjobban fizetett celebje mások pénztárcájában kutakodik, harmadrészt pedig nem illik renoméjukat féltő előadókat magyarázkodásra kényszeríteni. Biztosan vannak olyanok is, akiknek nem kenyérre kellett ez a támogatás, csak lehajoltak az apróért, de talán ebben az országban nem annyira meglepő, hogy a pályázati pénzek nem a leghatékonyabban hasznosulnak - bár az Artisjus és az EJI gyakorlata még mindig demokratikusabb és átláthatóbb, mint a kormányzaté. Ráadásul, ezt se felejtsük el, ezzel a támogatással nem az adófizetők zsebéből vették ki a zenészek a pénzt.”

- írta Lovasi, aki hozzátette azt is, hogy a magyar középosztálynak csúfolt réteg többségének 1-2 havi tartaléka van, utána pedig jönnek az alternatív túlélési taktikák, mint például ezeknek a támogatásoknak is a felmarkolása.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás